Így telik a 25. Lakeside Weekend – 2. rész

A második nap az agárdi campingben már igazi jampecos hangulatban telt. A hosszúra nyúlt éjszaka után mindenki nagy örömmel vetette bele magát az újabb rock ’n’ rollal teli napba.

A hétvége kezdő lökését a Flip, Flop and the Flyers adta, akik a vízparti sátornál csaptak a húrok közé. Az egyórás koncert oda vonzotta a jampec társadalmat és ennek eredményeképpen hamar betöltötték a színpad előtti helyet a táncosok. Elképesztőbbnél elképesztőbb figurák hadát láthatta a közönség, akik láthatóan jól szórakoztak a táncosok produkcióján. A táncosok elhivatottságát jelzi, hogy egy kis eső ellenére sem álltak le, sőt egyre jobban táncoltak, így az eső is úgy gondolta inkább arrébb vonul.

A koncert után a Fifty’s Heaven került a központba és alapozta tovább a hangulatot. A jobbnál jobb zenéket a közönség folyamatos tapsolással és ujjongással jelezte. A koncert végén alig akarták elengedni őket, annyira jó hangulatot csináltak.
Közben a nagysátorban már javában folytak az előkészületek az esti koncertsorozatra.

Kihasználva a jó időt sokan megmártóztak a Velencei-tó vizében. Volt, aki visszavonult fújt pár órára és rápihent az esti koncertekre.

Pontban este 8-kor Cactus kiállt a nagyszínpadra és felkonferálta a 25. Lakeside első nagyszínpados fellépőjét a Duckers zenekart. A táncparkett még nem telt meg, de az első szám végére már érezhetően többen lettünk. Nagyon jó és pörgős zenékkel indítottak a Kacsák, így hamar a tetőfokára hágott a hangulat! A feltüzelt közönség egy óra után kapott 15 perc átállási szünetet, mialatt a Duckers helyét átvette a B’15 Truckabilly Trio. („A négytagú trió” – by Cactus)

A B’15 már korábban is bizonyította rátermettségét a Lakeside nagyszínpadára és ez ezúttal sem volt másképp. Hihetetlen zúzás és fergeteges hangulat mellett konferálta fel énekesnőjüket, Európa legszebb női hangját, Nitust, aki megjelenésével és vadító hangjával tovább emelte az est fényét. A közönség itt már érezhetően több volt és a hangulat is egyre magasabb fokon pörgött. A parkett közepén a táncosok csináltak remek hangulatot, akik alig akarták abba hagyni a táncolást. De az átállás miatt újabb 15 perc szünet következett.

Cactus vörös seggű páviánként konferálta fel a Redneck Roadkill zenekart, akik akkora zúzást csináltak, hogy az egész sátor beleremegett.

A közönség itt már nem fogta vissza magát, üvöltött, visított, tapsolt és őrjöngött, ami a csövön kifért.

A srácok hihetetlen energiát adtak és kaptak egyaránt, nem is akarták őket elengedni. Visszatapsolták őket és kiköveteltek még 2 számot. Elképesztő volt. És a nagyja még hátra volt.

Az este legjobban várt zenekara egyenesen Németországból jött. Először jártak Magyarországon és nagyon remélték, hogy jó lesz a hangulat. Nem kellett csalódniuk.

A BoppinB’ hozta formáját. Tökéletesen megkoreografált, professzionálisan előkészített és felépített show műsort láttunk. Megvolt benne minden, ami élvezhetővé varázsolta a koncertet. Táncoltatták, énekeltették a közönséget, akik természetesen partnerek voltak. A kicsivel több, mint egy órás koncertet szinte egy szusszal lenyomták. Nem kímélték sem magukat, sem a hangszereket. Ráálltak a dobra, bőgőre, egymás hátára. Tökéletes összhang jellemezte a csapatot. Le a kalappal előttük!

A pénteki nap rengeteg élménnyel telt, kíváncsian várjuk a szombatot!


Így telik a 25. Lakeside Weekend! – Videó! ;)

A csütörtöki nap főként a megérkezés, sátor állítás és az alapozás jegyében telt. Mindenki kereste a megfelelő helyet a sátrának vagy lakókocsijának, felszisszentették az első doboz sörüket és hivatalosan is kezdetét vette a 25. Lakeside.

Különösebb program nélkül telt el a tegnap. Este Cactus hivatalosan is megnyitotta a fesztivált, majd elsőként Tubus ült a lejátszók elé és kezdte meg a bulit.

Természetesen nem csak a Vízparti Sátornál volt buli. A camping több pontján is saját házi bulijaikat tartották az emberek, hangos zenével és sok beszélgetéssel. 🙂

A tegnapi nap bemelegítése után a mai nap viszont az aktív programokról és jó sok koncertről szól.

A Vízparton első zenekarként a Flip, Flop and the Flyers kezd 14.00-kor, őket követik Takiék a Fifty’s Heaven-el 16.00-kor.

Az esti koncert sátorban is elkezdődnek a jobbnál jobb koncertek. 20.00-kor A Duckers, majd a B’15 Nitussal, a Redneck Roadkill és végül a péntek este sztár vendégei is fellépnek.

Kicsit kilépve az őrült rockabilly hangulatból jó sok játékkal is készültek a Színes Karykák. A mai napon lesz Csocsó bajnokság, Sárcsolya és Rönkhajítás.

Amint látjátok lesz ma program bőven, szóval lépjetek le hamarabb a munkából, csapjátok fel a cuccokat és irány Agárd! Itt találkozunk! 😉


Miért szól nálunk a szombat este Elvisről?

Mert egy hihetetlen nagy ikon, ez tény. Mint ahogy az is tény, hogy a rock and roll kultúra meghatározó alakja.

Viszont sokan pont ennyit tudnak Elvisről. Szeretik, mert híres, szeretik, mert jó zenéket játszott vagy mert sokat szerepelt a TV-ben. De magáról Elvisről meglepően keveset tudnak. Pedig érdekes és eredményes életet élt. Szeretnénk, ha szombaton kicsit közelebb kerülnétek hozzá.

Itthon nagyon sokan dolgoznak azon, hogy Elvis emléke minél tovább éljen. Pénzt gyűjetenek szoborra, könyvet írnak róla úgy, ahogyan azt még itthon nem igen tették, imitátorok és zenekarok dolgozzák fel dalait és állítják színpadra. Mi pedig megmutatjuk Elvis színészi oldalát a Blue Hawaii című filmben.

Hogy miért érdemes eljönni szombaton?

Mert részese lehetsz a körnek, akik dolgoznak Elvis emlékének megőrzésén. Hozzájárulhatsz pár forintos adománnyal az Elvis szobor gyűjtéshez, képet kaphatsz arról az emberről, aki Elvis könyvén dolgozik itthon és meglesheted, hogy Elvis mennyire alkotott maradandót a filmjei terén.

Remélem ott találkozunk!

Esemény: https://www.facebook.com/events/1805299686156935/?active_tab=discussion


Eldobtuk az agyunkat az Elvis musicaltől

Amikor egy színházi esemény vagy egy koncert után remegő térdekkel jössz ki (és nem azért mert az előadás alatt elzsibbadt a lábad), akkor azt gondolhatod, hogy valami egészen mélyreható és fantasztikus élményben volt részed. Valami ilyesmit éreztünk mi is, amikor kijöttünk a Tüskecsarnokból, ami helyet adott Elviséknek.

Nem igazán tudom, hogy milyen szavakkal illessem a produkciót. Merész? Magávalragadó? Zseni?
Ezek közül mindegyik illik rá az kétségtelen.

A csapat, aki színre vitte Elvis életét, egy Olaszországi városban működő társulat. Tehetséges színészekkel, kiváló énekesekkel és profi táncosokkal dolgoznak együtt, hogy a lehető legjobb munkát állíthassák a közönség elé.

Az első felvonástól kezdve egy törénelmi utazást tettünk, hála a “dátumcunaminak” és a háttérben elhelyezkedő vászonnak, ami eredeti felvételekkel tartkítva még élvezhetőbbé tette az előadást.

Parádésan adta vissza a mű Elvis életének legfontosabb állomásait a gyerekkortól kezdve, a fiatal tehetség felfutását, a katona éveket a szerelmi éveket, a filmeket és sok mást, ami Elvis életébe szerepet kapott.

Az este koronáját az élő Elvis koncert adta. Nem túlzás, egészen a zsigereimben éreztem a király jelenlétét. 🙂

Ez a produkció elképesztő minőségben dolgozta fel a Király emlékét. Kiváló színészek és parádés rendezés jellemezte a produkciót.
Csak gratulálni tudok a csapatnak és köszönöm, hogy ez a musical itthon is bemutatásra került.


Lesz egy programunk! Eljössz?

Bizony ezt is megértük, hogy a magazinunk megrendezi az első saját eseményét. Hogy mit tervezünk az eseményen és hogyan szervezzük ezt meg, azt ebben a cikkben olvashatod el. Vágjunk bele!

Már régóta dédelgetett álmunk volt egy saját esemény, ahol találkozhatunk veletek és ahol össze tudjuk hozni a hazai rock and roll élet képviselőit. Szerettünk volna valami különlegeset, valami egyedit és nem olyan elcsépeltet, amit könnyen össze tudunk rakni. Tudtuk, hogy ha koncertet szervezünk arra sokan eljönnek, de őszintén ennél valami kreatívabbat, vagányabbat akartunk. Úgy döntöttünk, hogy valami szokatlant, valami csendesebbet, de egy olyan programot hozunk össze, ami méltó a magazin első eseményének.

Ezért előállt egy Elvis köré épített kultúr program.

Miért Elvis?

Először is mert egy jó hívószó! Másodszor, Mi is imádjuk és kétségtelen tény, hogy ha Ő nem lett volna, most nem biztos, hogy rockabilly magazint olvasnál. Ő volt az, aki a legnagyobb hatással volt a rock and roll kultúra fejlődésére és sikerre vitte azt, ami nem sok embernek sikerült. Elvis az, akinek a nevét bárhol a világon kimondod, mindenhol ismerik.

Mi lesz a program?

Mivel Elvis nem csak kiváló zenész, hanem tehetséges színész volt, így levetítünk tőle egy filmet. A film címét egyelőre fedje homály. Terveink szerint a vetítés után egy kiváló kerekasztal beszélgetést hallgathattok meg Barcs Endrével, aki személyesen is találkozhatott a Királlyal. Beszélni fog Elvisről és természetesen a készülő könyvéről is.

Mi lesz a folytatás?

Már megvannak a terveink a folytatást illetően is, de az még a jövő zenéje.
Az esemény hamarosan kikerül a facebook oldalunkra pontos hellyel és időponttal. Érdemes lesz eljönni. 🙂


ÍGY TELIK AZ ELEGÁNS R’N’R EGERBEN 2. RÉSZ

Kipihenve a péntek esti fáradalmakat, szombaton újjult erővel vette kezdetét a rock and roll. Sűrű nap volt, sok programmal, jó idővel és remek hangulattal. Lássuk!

Amikor Eger központja rock’n’rollba fürdik

Fél egy magasságában a hotel előtt beröffentették az autókat, amik hosszú konvojt képezve elindultak Eger főterére, a Dobó térre. Nem kis meglepetés érte az ott összegyűlt tömeget, mivel az autók begördülése teljes extázist okozott a legkisebbeknek is. Szépen, egymás mellé leparkolt autók lepték el a teret. Több sem kellett a “rajongóknak” szinte azonnal készültek a képek és videók.
Az autókat a templom előtt felállított színpad és az akkorá már készen álló Matchboys zenekar fogadta, akik a megérkezés után, nemsokkal már a húrok közé is csaptak.

Aztán megjött Elvis

Nem sokkal később egy újabb csodában lehetett részük a rajongóknak, hiszen egy rózsaszín Cadillacben megérkezett fekete, csillogó öltözékben Elvis by Tom, azaz Dóka Tamás. Nem irigyeltük a tűzőnapon egy órás műsort adó művészt, aki többször is jelezte, hogy a fekete ruha igencsak meleg. 🙂

De a hangja és az egy órás műsora kárpótolt mindenért.

A műsor után egy tánctanítás következett, ahol az egrieknek a stroll nevű táncot igyekeztem megtanítani, ami végül inkább hasonlított egy rögtönzött stand-up-ra, mint tánctanításra 😉

Vissza a hotelbe

A vacsora után ismét 3 kiváló zenekar társaságában töltöttük az estét.
Kezdésnek a Mystery Gang nyitott egy igazán pörgős és vad rockabillyvel. Egri Peti igazán elemében volt az este, nem igazán hagyta, hogy leüljön a buli. Egy kis változást lehetett észrevenni a zenekar tagjai között, ugyanis a nagybőgőnél ismét tagcsere volt. Allisson helyét egy új, fiatal és tehetséges zenész vette át.

A záró szám is tartogatott meglepetést, ugyanis Egri Peti színpadra hívta egykori alapítótagját, gyerekkori jóbarátját, Tom Stormy ‘Fácán’-t.

Az átállás után a Pedrofon állt színpadra. Mindig is tudtuk, hogy Pedroéknál van kreativítás, de amit itt leműveltek, azt álmaimban nem gondoltam volna. Volt négyzet tánc, séta, cipőtánc, de egy olyan meglepetés is hátra volt, amit szerintem nem sokan tudtak.

Pedro egy óvatlan pillanatban eltűnt a színpadról és helyébe a Queen egykori legendája, Freddie Mercury tért vissza. Atléta, bajusz, mikrofon és természetesen a ‘Tavaszi szél vizet áraszt’.

Volt ám nevetés és meglepetés. De ezt már megszokhattuk tőlük.

Szokatlan jelmezben, enyhe gengszter kinézettel és meglepő szigorúsággal állt színpadra Cat Lee and his Cocks nevű zenekar.

De az első hangok megszólalása után hamar megnyugodtunk, mert ezek a srácok őrült tehetségesek. Dob, basszus és szólógitár, zongora, nagybőgő olyan hangszerek ezek, amiket megszólaltatása hihetetlenül jól ment a srácoknak.

Volt swing, blues, rockabilly, rhytm’n Blues, szóval felvonultatták a műfajok majdnem teljes palettáját. Jó volt őket látni.

Hosszú és élevezetes hétvégén vagyunk túl itt Egerben, mamár nincs több programunk. Kicsit várost nézünk, ebédelünk és induunk is vissza Pestre.

Ezúton szeretnénk megköszönni Réz Zoltánnak és Dér Gabriellának a rendezvény létrehozását és a meghívást. Jól éreztünk magunkat. 🙂

Ui. Képeinket hamarosan láthatjátok 🙂


Így telik az elegáns R’n’R Egerben 1. rész

Már a kora délelőtti órákba kezdtek szállingózni az emberek Eger egyik legimpozánsabb hoteljébe, az Eger & Park Hotelbe. Sőt volt olyan, aki már csütörtök óta lent van és a wellness részlegben készül fel a nagy estékre. Hamár wellness. A zenekarok is kipróbálhatták a medencék áldásos hatását a koncert előtt. Ezt némileg a Blackfrogs zenekar tagjai méltatták, akik elmondásuk szerint még sosem wellneseztek koncert előtt, de mostantól majd rászoknak. 🙂 Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Még a hotel küszöbét át sem lépve teljesen leesik az ember álla. A bejárat előtt sorakoznak fel az 50-es évek legszebb járgányai, többek között egy halottas kocsi, a rószaszín Cadillac és más gépcsodák, amiknek a szombati napon kiemelt szerep fog jutni.

Már túllépve a hotel küszöbét belebotlunk az árusok forgatagába, ahol többek között az AM Retro és a legjobb pin-up frizurákat elkészítő Miss Sailor Sally, azaz Orbán Klaudia standja látható.

Az első emeleti konferencia terem ad helyet a vacsorának, ami egy hatalmas terem, középen egy még hatalmasabb színpad, ahol a zenekarok tépik szét hangszereiket.

Az első nap fellépői

Az estét a Sonny and his wild cows kezdte, akik igen magasra tették a lécet már a koncert elején. Hihetetlen összeszokott társaság, akik olyan dalokat varázsoltak színpadra, hogy nem igen volt kedve az embernek leülni.

Sonny elképesztő gitár tehetségét talán már senkinek nem kell bemutatni. Szerencsére ezt most is nagy sikerrel kamatoztatta.

A feket-fehér ingje és piros nadrágja teljesen átizzadva és kicsit megviselve állt rajta, mikor véget ért a koncert. Mondjuk ez érthető egy közel másfél órás koncert után.

Egy rövidebb techinkai szünet után újabb fellépő tűnt fel a színpadon. A Blackfrogs vette kezelésbe a hangszereket, igen nagy sikerrel. A dob, zongora, gitár és nagybőgő négyese nem sok esélyt adott arra, hogy valaki is leülhessen.

Magyar dalok Fenyő Miklóstól, külföldi dalok Jerry Lee Lewistól egyaránt felcsendültek az este folyamán.

Hibátlan érzékkel bírták rá a közönséget egy nagy közös Stroll táncra, amit sokan tudtak, de még többen próbálták elsajátítani. Allisson, a zenekar bőgőse elénekelta kedvenc nótáját portugálul, aminek a tempója igen csak gyors volt és nem csak a táncosokat izzasztotta meg, hanem magát a zenekart is. Szó, ami szó a Sonny által feltett lécet sikerült magasabbra tolni.

Újabb átállás után jött az este egyik fő produkciója a Sandy Lee & the Wantons.

Szőke haj, vadító piros ruha és hozzá egy olyan hang, hogy percekig tátott szájjal hallgattuk. Kb. így lehetne leírni azt, amit láttunk és hallottunk.

Hihetetlen hangulat, elképesztő tempó és rockabilly egészen hajnalig. A zenekart már korábban bemutattuk egy cikkben, ahol összeszedtük, hogy kik is ők valójában. Őszintén szólva ezt a csapatot látni kell. Reméljük, hogy jönnek még Magyarországra.

Hosszú volt a kezdés, de a java még csak most jön. Figyeljétek Facebook és Instagram oldalunkat, a képekért és videókért. Megéri 😉


Pénteken ismét Rocky Monday party lesz az Amigóban.

Már megszokhatta a közönség, hogy minden hónapban van egy pénteki nap, amikor a Rocky Monday Egyesület birtokba veszi az Amigó Klubbot és egy fergeteg partyt rendez. A következő ilyen buli április 27-re esik, amikor is a Boka Boogie Band fogja szórakoztatni a közönséget.

Lassan nem telhet el úgy egy hónap, hogy a Rocky Monday Egyesület ne szervezne egy bulit valahol a városban. Az Amigó egy fix hely az egyesület bulijainak, de nem olyan régen például a Brody Studioba is volt eseményük.

A legutóbbi Amigós party igen jól sikerült. Közel teltházzal zakatolt a rock and roll a Flip, Flop and the Flyers-el. A pécsi banda bulijáról mi is írtunk egy kis összefoglalót, amit itt tudsz elolvasni.

A Székesfehárvárról a fővárosba érkező Boka Boogie Band előtt nagy feladat van. Ők vajon megtudják tölteni az Amigót?! Én biztosra veszem, hogy sokan mennek el, mert Bokáék viszonylag ritkán jönnek fel Pestre, de ha itt vannak, akkor azért oda teszik.

Ha Te sem szeretnél lemaradni a buliról, akkor legyél ott Te is árpilis 27-én az Amigóban.


Vastag Csaba is szereti Elvis zenéjét

Az elkövetkező hónapok egyik leginkább várt eseménye az Elvis show, mellyel Priscilla Presley hazánkba látogat. Pár napja az nlcafe.hu-n jelent meg egy cikk, amiben Vastag Csabát kérdezték Elvisről és a Peace in the Valley c. dalról. Most a cikkből közlünk részleteket.

“Az 1956-os események idején jómagam még nem éltem, de édesapám elmesélései alapján nekem is van fogalmam a helyzet kiélezettségéről. Elvis életművével 17 évesen, egy szerelmi csalódást követően találkoztam először.”


Az énekes Elvis Peace in the Valley című kultikus dalát énekelte fel, azt, amelyikkel Elvis oly sokat tett a magyarok ügyéért. „A zenetörténelem egy jelentős pontja ez a dal, amely sok szempontból fontos számomra. Bízom benne, hogy Priscilla is értékeli majd. Bevallom, nekem is nagyon bejött gyerekkoromban, amikor láttam a Dallasban” – mondta mosolyogva Vastag Csaba.

„Remélem, örömet szerzünk neki ezzel a kis meglepetéssel, és alig várom, hogy egy igazi Elvis-koncertet láthassak” – tette hozzá az énekes.

Priscilla Presley júniusban érkezik Budapestre, hogy részt vegyen az Elvis, The wonder of You című koncertshow-n. A Király hatalmas kivetítőkön énekli majd a slágereit egy teljes szimfonikus zenekar kísérete mellett. A szervezők eljuttatják a dal felvételét Elvis egyetlen feleségének, hogy ő is láthassa, a magyarok nem feledik a Királyt.

A teljes cikk itt olvasható: https://www.nlcafe.hu/sztarok/20180416/vastag-csaba-priscilla-presley-nek-enekel-elvis/


ILYEN A VILÁG LEGNAGYOBB ROCKABILLY FESZTIVÁLJA – 21. VIVA LAS VEGAS ROCKABILLY HÉTVÉGE 2. RÉSZ

Az előző cikkben megírtuk, hogy milyen komoly zenekari felhozatalt trombitáltak össze a Viva Las Vegas Rockabilly hétvége szevezői. Most pedig körbejárjuk azokat a különleges eseményeket, amik nem a koncertekről és a zenekarokról szólnak, hanem egy teljesen más szórakozási lehetőséget kínál a fesztivál látogatóinak.

Burlesque Showcase

Ezt a programot pont tegnap mutatták be, csupán pár ezer ember jelenlétében. Egy hatalmas aréna, tele a legvadabb rockabilly-s arcokkal és a színpadon pedig a legcsinosabb lányok, meglepően kevés ruhában és a fejükön hatalmas toll koronával adnak olyan show-t, hogy az ember azt gondolja, a mennyországban van.

A burlesque műfaj Amerikában nagyon hódít és nem csak a férfiak körében. Egyre több nő is szívesen nézi meg az ilyen jellegű előadásokat. Az igazán elhivatott látogatók részt vehetnek Burlesque Bingón, ami szinte minden nap van és lesz Pin-up és Burlesque találkozó, amire azért én is kíváncsi lennék. 😉

Versenyek

Az mindig is tudvalevő volt, hogy a közös versenyeknek vannak a legnagyobb összekovácsoló erejük. (Talán ennek is köze van ahhoz, hogy közel 1 millióan látogatnak ki egy-egy ilyen fesztiválra.) Idén sem maradnak a rajongók versenyek nélkül. Lesz fürdőruha verseny (Női, Férfi, Páros), Pin-up verseny, Táncverseny és természetesen Burlesque verseny.

VIVA LAS VEGAS (@viva.las.vegas.vlv) által megosztott bejegyzés,

Tánctanítás

Hát igen, a személyes kedvenc 🙂 Nincs is jó fesztivál tánctanítás nélkül. Akik éreznek magukban bátorságot, azok megismerkedhetnek jó pár műfaj alapjaival, pédául a Stroll, Bop, Jive és a Texas- Two step.

Minden más, ami kihagyhatatlan

Rengeteg kölönféle programokkal készülnek még a szervezők. Lesz például ‘Medenceparty’, amit nem kell külön leírni, hogy miről szól. 🙂
Lesz divatbemutató, autókiállítás, bowling, tetoválás, árusok és persze a folytonos zenei kínálatról a Dj-k gondoskodnak, a zenekarok után.
Hamár zenekarok! A szervezők gondoltak azokra is, akik szeretnék egy kicsit közelebről megismerni kedvencüket, képet készítnei velük vagy egy újabb autogrammal bővíteni a gyűjteményüket, akkor ezt is megtehessék. Külön eseményként zenekari meet-up-okat szerveznek, ahol találkozhat rajongó és a zenekar.

VIVA LAS VEGAS (@viva.las.vegas.vlv) által megosztott bejegyzés,

VIVA LAS VEGAS (@viva.las.vegas.vlv) által megosztott bejegyzés,

Amint látjátok, bőven van kínálat azoknak, akik veszik a fáradtáságot és ellátogatnak Las Vegasba és részesülnek a világ legnagyobb rockabilly fesztiváljából. Rengeteg pénzt és időt ölnek bele a szervezők, de ha ilyen népszerű lett az lemúlt két évtizedben, akkor nem gondolom, hogy hiába való lett volna.

Ha kíváncsi vagy a fesztiválra és nyomon szeretnéd követni a programokat, akkor látogass el a fesztivál hivatalos instagram oldalára.