Az egri hétvége egy hibátlan és remek kikapcsolódás lehet mindenkinek, aki szereti a wellness-t és a rock and roll-t. Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk a rendezvény vázát, de most egy kicsit a dolgok mögé kukkantunk.
Réz Zoltán és kedvese, Gabriella válaszoltak nekünk pár kérdésünkre.
– Idén lesz a IV. Black ‘n’ White – Rock ’n’ Roll Weekend. Milyen érzés minden évben újból megszervezni? Már rutin szerűen megy vagy mindig tartogat meglepetéseket?
Köszönjük a megkeresést, igen, már a 4. alkalommal sikerül ezt az eseményt megrendeznünk, mely számunkra is hihetetlen. Egyre jobb érzés, ahogy kérdezted is, ugyanis az első év után azt éreztem, hogy többet nem fogom megrendezni. De köszönhetem a páromnak, a szüleimnek, a hotel személyzetének és a rengeteg jó barátnak, sok-sok Rock ’n’ Roll arcnak, (meg akiket még az Oscar díj átadáskor szoktak jogosan felsorolni) hogy kaptam annyi biztatást, hogy újból neki vágjak illetve neki vágjunk. Természetesen ez az év már picit könnyebben megy, mint az előző három, de azért mindig előfordul egy-két meglepetés ott és akkor a rendezvény napján is.
– Honnan jött az ötlet? Milyen apropóból csináljátok az eseményt?
Az ötlet, hogy egy ilyen eseményt létrehozzunk, több dologból tevődött össze. Mivel a párom a Gárdonyi Géza Színház színművésznője, több éve már, újra és újra különböző szerepekben mindig alkothat valamit, így úgy gondoltam, illetve éreztem, hogy Nekem is alkotnom kellene, valami olyat, ami a saját érdeklődésemhez közeli.
Itt dolgozom, a hotelben, ami a rendezvény helyszíne és imádom a Rock ’n’ Roll-t gyerekkorom óta. Ha ezeket össze tesszük, egy olyan egyedi rendezvény jön létre, mely a koncertek és az amerikai ötvenes évek világát egy Wellness hétvégével párosítja.
Na, így ennek a szervezése az Én alkotó munkám.
– A nyári fesztivál szezon a Ti rendezvényetekkel kezdődik. Tudatos választás volt az időpont,
vagy ez csak úgy jött?
Nyilván figyelembe kellett venni a hotel foglaltságát (konferenciák, esküvők) illetve az ünnepeket. A külföldi és természetesen a hazai Rock ’n’ Roll fesztiválokhoz is próbáltuk igazítani a hétvégét, nehogy véletlenül bármelyikkel egybe essen. Ezek alapján a májusra esett a választás. Nagyon örülünk végül is ennek, mert rájöttünk, hogy ez egy tökéletes tavaszi feltöltődés, „beindulás”, a nyári kikapcsolódások előtt.
– Hogy néz ki ez a hétvége? Mire lehet számítani? Lesz valami újdonság, ami esetleg eddig nem
volt?
Esténként hazai és külföldi zenekarok lépnek fel a vacsora alatt és után a hotel báltermében, amely elegáns környezetet biztosít a kétnapos, táncos rendezvénynek, ahol teljesen az amerikai ’50-es évek világában érezhetik magukat a vendégek. A hangulatot fokozzák a helyszínen kiállító árusok, az amerikai autók, és a kor divatját felidéző fodrász. Ez egy félpanziós csomagajánlat, ami tartalmazza a szállást, a reggelit, a vacsorát, a wellnesst és a koncerteket is, de természetesen a hangsúly a koncerteken van. Minden évben próbálunk olyan zenekarokat ide csábítani külföldről ebben a műfajban, akik még eddig nem léptek fel magyar közönség előtt.
Szombat délutánonként van egy plusz programja a weekendnek, mely minden évben egy új helyszínen zajlik. Első alkalommal egy autós felvonulást szerveztünk a Gárdonyi térre, ahol meghívtuk egy fagyira az amerikai autósokat. A második évben egy eredeti Ikarus 66-os retro busszal vittük ki a szállóvendégeket a Mátyus lovas tanyára, ahol egy hazai zenekar fergeteges koncertjével vártuk Őket. A harmadik évben Eger híres gesztenyés teraszán rendeztük meg a Black ’n’ White Terrace eseményünket, (bár az idő picit bele szólt).
Az idei évben, pedig nem kisebb ötlettel álltunk elő, mint, hogy Eger leghíresebb terére, a Dobó térre vigyük a szombat délutáni program koncertjét, árusait, és az amerikai autókat.
Ezáltal oda invitáljuk a szálló vendégeket, de az egriek is részesei lehetnek ismét egy kis felejthetetlen élménynek, amit a Black ’n’ White Weekend nyújt az ötvenes évek hangulatával.
Ha szeretnél részt venni az eseményen kattints ide a további infókért!