Íme azok a zenekarok, akik miatt Eger három napra a R’n’R fővárosává változik

Egy R’n’R hétvége legfontosabb része a szervezők által meghívott zenekarok koncertje. Egy-egy ilyen eseményen a közönség azokra az élményekre emlékszik leginkább, amiket ott szerzett. Azt hiszem a B’n’W szervezői ebben az évben is kitettek magukért. Olyan nemzetközi és hazai zenekarokat sikerült elhívni, akik mellett egészen biztos, hogy nem laposodik el a buli.
Kezdésként két olyan külföldi zenekar is ellátogat Egerbe, akik még nem is jártak hazánkba.

A Cat Lee King and his Cocks egyenesen Bonn-ból érkezik.

2014-es alakulásuk óta igen népszerű zenekarrá nőtték ki magukat. Cat Lee King, a zenekar frontembere, (aki énekel és közben olyan zongorajátékot nyom le, hogy eláll az ember szava) alapította a zenekart alig pár éve. Hamar népszerűvé váltak a németországi közönség előtt. Repertoárjuk igen széleskörű, a bluestól kezdve, a kicsit swingesebb Rhytm’n Blues-on át, egészen Rock and roll éra ismertebb és kevésbe ismert számaiig tart. Ráadásul, most nyáron megörvendeztetik a rajongóikat egy albummal, amiből biztosan hallhatunk majd párat.

Sandy Lee & the Wantons

A 2oo6-ban alakult formáció kezdetben csak “The Wantons” néven járta a nürnbergi szórakozóhelyeket, majd 2010-ben csatlakozott hozzájuk Sandra Lehmann azaz, Sandy Lee. Foglalkozását tekintve egy közismert színésznő, akinek veszettül jól áll a rock and roll. A közös munka annyira bejött a csapatnak, hogy az igen tehetséges színész és énekesnő került a zenekar központjába így már Sandy Lee & the Wantons néven működnek igen sikeresen. A Wantons hangzás egyébként a 60-as évek Surf Rock korszakában keletkezett. Ezért is érdemes lesz Őket meghallgatni.

Hazánk egyik legismertebb zenekara a Mystery Gang

Ők azok akiket, egyáltalán nem kell bemutatni senkinek. Elképesztő hangzás, felfokozott hangulat és rockabilly hosszú órákon át. Az Egri Péter által vezetett zenekar hosszú és fáradtságos utat tett meg, hogy a csúcsra törhessen. Nem olyan régen kisebb tagváltáson estek át, ugyanis a nagybőgőt már Allisson bírja hangzásra, átütő sikerrel. Egy biztos, aki Mystery Gang koncertre megy, azt nem érheti csalódás.

Sonny and his wild cows, azaz Mr. Rhytm’n and Blues

Sonny szintén meghatározó szereplője az itthoni rock and roll életnek. Tudatosan építi karrierjét itthon és külföldön egyaránt. Folyamatosan úton vannak, mindig koncerteznek valahol. Régóta a pályán van, idén 20 éve, hogy először állt színpadon, akkor még akusztikus country blues dalokkal. Dalai főleg a 1940 és 50-es évek, blues, rhythm and blues, rock and roll, rockabilly, swing, country és western műfajaiból tevődnek össze.

Pedrofon, ahol a szaxofon bűvöletében vagy.

Pedro és csapata lehozza nektek a csillagokat a koncerten ezt garantálom. Ismert számok kreatív átdolgozása, fergeteges hangulat és tánc, ameddig bírod.

Matchboys

Fiatal, tehetséges és egyszerűen zseniális zenekar, akik megmutatják a nagyközönségnek, hogy mit is tudnak. Kíváncsi vagy egy feltörekvő zenekarra? Lesd meg őket!

Blackfrogs

A hazai modern rockabilly banda. Ők aztán játszanak mindent, ami rock and roll. Hungária? Elvis Presley? Csak kérned kell. Ők tuti eljátsszák!

Elvis by Tom

A hazai Elvis imitátor, aki elképesztő Elvis showkat nyomott már le világszerte. Ő vele megelevenedik a Király és olyan élményben lesz részed, amiről mindig is álmodtál.

Egy ilyen parádés felhozattal rendelkező hétvége egészen biztosan nincs még egy.
Érdemes lesz elmenni, megnézni és átérezni az ottani hangulatot.

Ha még nem foglaltad le a helyed, akkor tedd meg mielőbb, nehogy lemaradj erről a buliról!




Hozzászólások