Bemutatjuk: Rockabilly Hall of Fame

Ez a szervezet szeretne emléket állítani azoknak a személyeknek, akik valamilyen módon előre vitték a rock and roll és rockabilly életérzést. Egy kicsit utánajártunk, hogy mi is ez pontosan.

A Rockabilly Hall of Fame (RHOF) egy non-profit szervezet, melynek székhelye Nashville, Tennesse államban található. Az oldal idén lesz 20 éves, ugyanis 1997. március 21-én indították azzal a céllal, hogy bemutasson olyan embereket és információkat, amelyek kapcsolódnak a R&R és a rockabilly kultúrához.

Közel 5.000 legendát listáz az oldal, és ebből 421 főt részesítettek már elismerésben. Azokat az előadókat érheti ilyen megtiszteltetés, akik játszottak és felvételt is készítettek 1962-ig bezárólag.
A kitüntetettek között megtalálhatóak, lemezlovasok, énekesek, dalszövegírók, producer irodák, mint a Sun Records és tulajdonosa Sam Phillips.

Az első tanúsítvány beiktatására (#0001-s sorszámmal) 1997. november 16-án került sor. Ez a megtiszteltetés Gene Vincent-t illete, aki helyett nővére Sarah “Tina” Craddock vette át az elsimerést. –

“Ez nagyon, nagyon jó. Ez sokat jelent, mindannyiunk számára. Nagyon köszönjük.”

A díjat, Bob Timmers adta át, aki ennek a kezdeményezésnek a feje. Bár az oldal non-profit Bob kezdeményezését sok rajongó és zenei művész támogatja.

Az oldalnak van egy brit (Rod Pyke) és egy kanadai képviselője (Johnny Vallis), akik segítik Bob munkáját.

A RHOF megtalálása után felkutattam egy másik szervezetet is a Rock and Roll Hall of Fame-t.
Nagyjából pontosan ugyanazzal foglalkoznak, annyi különbséggel, hogy ők mindenkit feltüntetnek akik a R&R érában tevékenykedtek pl:(AC DC).
Kicsit profibbnak és kerekebbnek tűnik az ő oldaluk.

Mindenesetre nagyon jó kezdeményezés, nekem nagyon tetszik. Érdemes végigböngészni a listát, meglepő kiket lehet ott találni.

pj-proby-inducted-into-rockabilly-hall-of-fame-1




Hozzászólások