mystery-gang-2A zenekar:

Egri Péter – ének, gitár
Paszinger Zoltán – basszgitár, bőgő
Tamási László – dobok

 

Történetünk:

A kezdeti egy-két évben olyan példaképek bemutatásával kezdték, mint Carl Perkins, Johnny Cash vagy Buddy Holly, majd a saját dalok felé fordultak. Műsoraik Egri Péter énekes-gitáros szövegeire és dalaira épülnek. Egy Japánban kiadott kislemez után Hot’n Wild Rockabilly Cuts című első albumuk 2001-ben jelent meg, ezt követte 2003-ban a Dig That Rock!, majd 2006-ban a saját szerzeményeket tartalmazó Jungle Fever. Mindhárom album külföldi kiadó gondozásában jelent meg. 2010-ben Live and Wild címmel koncertlemezt adtak ki. Nemzetközi és hazai sikereik után 2012-ben elérkezett az idő, megjelent első magyar nyelvű kiadványuk a Grund Recordsnál Megőrülök Érted címmel. Második magyar nyelvű albumukat a Universal Music jelentette meg 2014-ben, címe Hello-Hello lett.

Bemutatkozó dalaink





Hozzászólások