Nyitóbuli 05.20. – CandyMen Duo – Karavella, Sóskút

Megindítjuk a 3. szezont egy őrületes rockabilly zenei programmal a sóskúti Karavellában, mely idén megújulva várja a kikapcsolódni vágyókat.

A 2023-as szezonban egy kompaktabb, klub hangulat fogadja a vendégeket, mindezt példátlan módon, tavalyi árakon!

KONCERT: CandyMen Duo (egész estés)

Zakatoló ritmus, erő, dinamika, és dallamosan izgalmas hangszeres szólók, show szerű előadásmód, cirkuszi akrobatákat idéző színpadi mozgás. Ez az igazán zseniális recept.
A zenekar garantáltan biztosítja a felejthetetlen szórakozást és az
emlékezetes zenei élményt, amit a meghívások óriási száma is híven tükröz.
Az igazi kitörést az oldies zenei szubkultúrát képviselő zenekarok közül a 2018-as X Faktor hozta meg, ahol sok-sok előválogató után egyetlen zenekarként a közel 4000 versenyző közül a második „Élő show” után, hatodik helyen végzett a banda 4 fős formációja.
Műsoruk szerves részét azóta is a 90-es évek hazai és külföldi retro slágerei, illetve a mostani világslágerek Rockabilly átdolgozásai alkotják, a közönség legnagyobb örömére.

Tagok:
Tom White – Ének, Harmonika, Akusztikus gitár
Schiffler Patrik (Ricky) – Ének, Nagybőgő

Jegyek:
Helyszínen: 2.500 Ft

Kapunyitás: 19:00
Koncert kezdés: 20:00 (egész este élő zene)

A buli FB oldala >>