Jerry Lee’s Rock&Roll Service + Pedrofon

18.30 Pedrofon
20.30 Jerry Lee’s Rock&Roll Service

A Jerry Lee’s Rock&Roll Service az autentikus, 50-es évekbeli rock&roll egyik hazai népszerűsítője, valamint elsősorban Jerry Lee Lewis zenéjének és színpadi örökségének magyar tolmácsa. A zongorista-énekes Kovács Bence szilaj, mesterét idéző játéka és látványos hangszerkezelése, a zenekar erős improvizációs készsége minden egyes koncerten garantálja a táncolni és szórakozni vágyók jókedvét. Szabadtéren néha még a zongora is felgyullad a forró hangulatban…

A Pedrofon 2002 nyarán alakult, korábban már együtt zenélő tagokból (Cadillac, Madarak, Lucky Boys). A 2003-as évet egy demo CD felvételével kezdték, és sorra járták a klubokat, a céges rendezvényeket és az utcabálokat, hogy hirdessék: a rock and roll örök!
Az első hivatalos elismerésre 2004-ben került sor, amikor is a Pedrofon a Sztárgyár tehetségkutató verseny fődíját hozta el. Következett egy újabb elismerés, ugyanis a Sláger Rádió Bumeráng című műsora felkapta az IFA megy a hegyen című dalt, amelynek óriási, országos sikere lett. Mindeközben folytatódtak a klubkoncertek és a fellépések, a rendezvények széles palettáján. Megvalósult az első közös koncert a Dolly Roll zenekarral, és azóta is a Pedrofon a legendás csapat hivatalos kísérőzenekara.
A 2005-ös év ismét hivatalos elismeréssel gazdagította a zenekar referenciáját, hiszen a Művészbázis tehetségkutató verseny első helyezettje a Pedrofon lett. Egy évvel később – 2006-ban – Baby Gabival sor került az első közös fellépésre, és az együttműködés továbbra is folyamatos.
A 2007-es év első hónapjában Elvis Presley születésnapján nagy sikerű emlékkoncertet adtak, amely onnan kezdve hagyománnyá vált: azóta is minden esztendőt Elvis emlékkoncerttel kezdenek, kitűnő vendégművészek bevonásával.

A 2008-as év elhozta az 500. élő koncertet. Az első külföldi koncert időpontja is elérkezett; Regensburgban nagysikerű bulit adtunk a helyi rockabilly klubban. Elkészült az IFA megy a hegyen videoklipje, ami fel is került a Youtube-ra. Debütáltak Erdélyben és a Felvidéken is, ahol a Pedrofon a Dolly Rollal együtt lépett fel.

Az IFA klipje 2009-ben túllépte a 100 ezres nézettséget, és több budapesti és vidéki klubban is nézőcsúcsot döntött a zenekar. Még ebben az évben sor került az első közös fellépésre Komár Lászlóval és Auguszt Bárióval. Pedro élőben nyilatkozott 2010 elején a Sydney-i Magyar Rádióban.
2011-ben Fenyő Miklós elénekelte a Jó öreg rock & roll című számot a Pedrofon zenekarral, melynek Pedro írta a szövegét.

A buli FB oldala >>