Fenyő Mikulás az Erkelben

„Idén Mikulásra jön a Fenyő”
Fenyő koncert tele meglepetésekkel

Talán az már önmagában is elég komoly meglepetés, hogy Fenyő Miklós év végi ünnepi koncertjét, egy különleges, régmúltra visszatekintő helyszínen, az Erkel színházban rendezi meg, december 6.- án, Mikulás napján! Azon a színpadon, ahol utoljára, 30 évvel ezelőtt lépett fel, akkori nagy felfedezettjével, Szandival. Így nem tekinthető véletlennek, hogy az idei, jubileumi koncert egyik sztárvendége is Ő lesz!

Harminc év tekintélyes idő, de ha még jobban visszatekintünk, így is csak egy része Fenyő Miklós zenei pályán eltöltött 53 évének. Több mint 400 saját dallal, több mint egy szerző, több mint egy előadó. Vitathatatlanul egy kultusz, a 60-as évektől a rock&roll elsőszámú, és utánozhatatlan nagykövete. S ha persze mind a 400 dalra nem is jut idő az Erkel színház színpadán, de ünnepi, különleges, néha „szán csengősen” meghitt, de legfőképpen bulizós, táncba szólító hangulatú slágerekre mindenképpen. De ha már meglepetéseket említettünk, még nincs vége a sornak, hiszen Szandi mellett, testvére Pintácsi Viki is ott lesz a színpadon, aki az említett 30 évvel ezelőtti koncerten is ott volt a színpadon. Az est vendége még Jáger Gyula, akinek hangja és stílusa kísértetiesen hasonlít Flipper Öcsiére. De természetesen ott lesz az elmaradhatatlan Fenyő Gyöngye zenekar, a Rumbabák vokál és persze az ellenálhatatlan Jampi Angyalok tánckar is. Egyben biztosak lehetünk, december 6.- án a Mikulás és kedvenc krampuszai egy emlékezetes Fenyő ajándékot varázsolnak az Erkel színház színpadára. A csengő bongó varázsszánra többek között olyan „örökzöld” slágerek is felkerülnek, mint a Csókkirály, a Hotel Menthol, a Csavard fel a szőnyeget, a Made in Hungária vagy éppen a Fenyő nélkül nincs karácsony. Mert nincs is…

Fenyő Miklós:
1968-ban – 53 évvel ezelőtt – a Táncdalfesztivál döntőjében ugyanezen a színpadon állva nyertem a Hungáriával közönség díjat. Remélem, ezúttal is elnyerem…

A buli FB oldala >>