Casino Black

A zenekar tagjai:

Forró Zoltán (Fozó)
Kardos Csaba (Unicum69)
Kasza Gábor (Gábor)
Meixner Gábor (Mega)
Pacsi Judit (Juti)
Pokorádi István (Peek)


Redneck Roadkill

A zenekar 2013 november 4.-én alakult. A szándék egyszerű: a country zene és az USA-beli, leginkább a déli államokra jellemző kultúra bemutatása és terjesztése Európában!
Sajnos ez a zenei műfaj kis mértékben jut el hozzánk napjainkban, ezért nem igazán tudják az emberek, mennyire fogyasztható és populáris a country zene a tengerentúlon. Ezen helyzeten próbálunk kicsit javítani.

A koncepció azért nem ennyire egyszerű! A country zene mára már nagyon is kinőtte a „tábortüzes-feeling”-et, éppen ezért profi zenészeket kellett összehozni ehhez a projekthez. Az alap csapat, annak a The Rollin’ Dice zenekarnak három tagja, akik rockabilly zenekarként, nem csekély sikereket tudhatnak maguk mögött (hazánkban és Európában egyaránt): Chris (Timár Krisztián), aki felsorolhatatlan helyen bizonyította gitár-profizmusát, Alfie (Gyebnár Tamás), ki szintén megjárt pár bandát a dobverőivel és Vik Flames (Füle Viktor), ki majd 20 éve nagybőgősként, zene és dalszövegíróként működik közre a magyar rockabilly és psychobilly palettán (most gitár-banjo-ra és akusztikus-gitárra váltva) álmodta meg a jelen felállást.

Ehhez a recepthez hozzáadva – Big Fat Chubby (Besenyei Csaba), az évtizedek óta a zenei szakmában tevékenykedő blues/country énekes-szájharmonikás és Garcia (Cser László) a szintén jó ideje a basszusgitár húrjait koptató fenegyereket – úgy tűnik összeállt a csapat.

A szakmai hozzáértés adott, de egy igazán jó produkcióhoz kell valami plusz. A zenekar ezt a REDNECK kultúra (ha lehet így nevezni) bemutatásával, rengeteg humorral szándékozik megoldani. Biztosan ismerős az a kép, amikor az USA déli államaiban a „vidéki-tahó” kantáros farmerben, rettenetes akcentussal ül a teraszon a hintaszékben egy banjo-val és várja a szomszédot, hogy az pickup-al hozza a véletlenül elütött szarvast, hogy sok sörrel felfegyverkezve végre grillezhessenek egy nagyot!

Ezt a képet mutatja be a zenekar humoros oldala… de hogy változatosabb legyen a produkció, emellett megkapja a hallgató/néző a klasszikus, cowboycsizmás/kalapos, nagyon kreatív és igényes country zenét is, amit kamionosok, motorosok, fiatalok, idősek…lényegében amit a fél Egyesült Államok hallgat a mai napon is!
…és ha ez még nem lenne elég, a zenekar megpróbálkozik, ismert, teljesen más műfajból hozott dalok country-vá konvertálásával is.

A zenekar tagjai:

Big Fat Chubby – vocal, harp
Vik Flames – banjo, guitar, back-vocal
Chris – guitar
Garcia – bass
Alfie – drums


Tom White & the Mad Circus

Cirkuszt és kenyeret a Népnek? A cirkuszt biztosan tudják garantálni!

Tom White őrült cirkusza

Vannak bizonyos zenei stílusok amik soha nem mennek ki a divatból. Vannak olyan zenészek, előadók, színészek, írók akik maradandót alkottak. Ezek a művek születésükkor átütő sikerrel robbantak a köz tudatba és generációk múltán sem vesztenek értékükből. Nem válnak elavúltá unalmassá vagy cikivé. A lázadó ifjú amerikaiak ötvenes évek kultúráját nagyban meghatározó rockabilly zene mindenképp ilyen. Újabb és újabb művészek jönnek és példaértékként emlegetik ezt a zenei formát. Magyarországon napjainkban, hogy mi vesz rá egy húszas éveiben járó srácot, hogy ezt a zenét játsza, talán nincs is rá ésszerű válasz. Lüktetés, erő és dinamika de mégis egy megfoghatatlan lazaság árad ebből a zenéből. Tökéletesen alkalmas ez a stílus az új dolgok befogadásra, átalakításra, a műfajok közötti ugrásra, fedésre.

Két különböző generáció, közös nevezője ez a zene. Ha stílusdefiníciót feltétlen muszály meghatározni, akkor: Neo Rockabilly! A négytagú formáció valóban cirkuszt varázsol a színpadra. Ráadásul igen őrűlt módon. Nem a szokásos levest kapja a kedves publikum annyi bizonyos. Tom White neve már régóta garancia ami a fergeteges bulikat illeti. Ebben a műfajban ritkaság, hogy két frontember áll egymás mellett a színpadon, kicsit olyan érzést keltve ezzel mintha egyszerre két koncertbe csöppentünk volna.

Porondmester szerepében Tom White izgalmas harmonika játékával, a tőle már egy évtizede megszokott lehengerlő előadásmódjával énekel és persze hódít-bódít.
A banda gitárosa énekese Kárörvendő Ernő. Micsoda művésznév? Ha csak egy szót írhatnék róla: hiteles! A rockabilly őrűltje!

Nagybőgős poszton Kéri Kolos! A nagybőgő mellett, gitár okatatásal foglalkozik, valamint remekül játszik billentyűs hangszereken, dobon, de a rézfúvósok sem állnak tőle távol. Egyébként mellékesen a Hősök zenekar zeneszerzője, basszus gitárosa.

Nagybőgő nélkül biztosan nem lehet rockabilly-t játszani. Folyamatos akrobata mutatványok a bőgő felett, alatt, rajta, az asztalon, a pulton. Bárhol. Előfordul, hogy fel is gyújtja!

A dobokat Buzsik Tomi kezeli. Jól! Nagyon jól! Jelenleg az államvizsgájára készül a Kodolányi János Zeneművészeti Főiskolán, Székesfehérváron. Ömlik a zene belőle. Már születése előtt meg volt írva a sorsa. Zenészcsalád sarja.

Még az idei tervek között van a stúdióba vonulás, majd pedig zenekar egyik zseniális szerzeményének kisfilmbe öntése, azaz klipforgatás. De addig is koncertek, koncertek, koncertek…

Higgyék el: Az 50-es években az USA-ban már mindent megírtak. Azóta maximum csak rontottak rajta.

Tom White & the Mad Circus! Az őrült cirkusz bohócai rázzák a rockabillyt!

Tom White – voc,harp
Kárörvendő Ernő – voc,guitar
Buzsik Tomi – drums
Kéri Kolos – Slap Bass
Hóbor Bence – trombita
Szemán Gábor – harsona
Pálffy Károly – saxofon


Pedro and the Dogboomers

A Pedro and the Dogboomers együttest, 2006. decemberében hívták életre, Papp Attila „Pedro”, bőgős és Bertalan Márton „Elvis”, gitáros. Pár hónappal később csatlakozott hozzájuk Tóth Zoltán „Jerry”. Ezután néhány hónappal, Király Csabi foglalta el a dobszéket. Összeállt a banda!

Sok zenész megfordult a zenekarban, Pedro maradt egyedüliként az első felállásból! Varga Zoltán „Zéé”, a jelenlegi dobos, 2013 őszén, Tóth-Kurtz Péter „Kotzkás”, pedig 2014 nyarán lett az együttes tagja! A jelenlegi formáció 2016 tavaszán állt össze, Bognár Balázs „Ernő”, csatlakozásával!
Ütős a banda! 🙂

A zenekar tagjai:

Pedro – nagybőgő (double bass)
Zéé – dobok (drums)
Balázs (Ernő) – szólógitár, ének (solo guitar, vocal)
Kotzkás – ének, gitár (vocal, acoustic guitar)


Nemcsak Berry

A zenekar 2000. július 7-én alakult Budapesten. Eleinte saját szórakoztatásunkra Chuck Berry számokat játszottunk, később kibővült a műsorunk más előadókkal is, már nemcsak Chuck Berry dalokat játszottunk innen jött a név is “Nemcsak Berry”.

2002. november 23-án jelent meg Rock & Roll Music címmel, amelyet a Petőfi Csarnokban mutattunk be a Devils MC motoros börzéjén. A CD-n külföldi feldolgozások hallhatóak, Chuck Berry, Creedence C. R. B., Carl Perkins, Elvis Presley, J. Brown és mások szerzeményei. A lemez érdekességei közé tartozik, hogy egy Motörhead és egy AC/DCdalt is feldolgoztunk country stílusban. A dalok közé “csempésztünk” két saját szerzeményt is. A CD-t a WILD Motorosújság adta ki.

2005-ben jelent meg Indulj el címmel, amelyen ismét hallhatóak kiváló country feldolgozások és kitűnő rock& roll számok is!

2007 ben készült el aminek a címe Southern Rock lett.

2016-ban jelent meg a Beledőlünk a Rockba albumunk, amely kizárólag saját szerzeményeket tartalmaz.

A zenekar tagjai:

Papp Tibor: ének, száj-harmonika
Szilágyi László: dobok, vokál
Subicz Attila: basszusgitár
Barát Tamás: gitár, vokál
Bulka Erhard: szaxofon, vokál


The Prison Band

A Prison Band egy különösen veszélyes rockabilly csapat, még a nevüket is úgy lopták Elvis Jailhouse Rock-jából.

A bandatagok korábbi rettegett szervezetekből verbuválódtak össze: CACTUS a Cadillac-ben, UFO a Jive Five-ban, LUFI és SZAPPAN pedig a V8-ban szerezte (rossz) hírnevét. Rémtetteik elkövetésekor nem riadnak vissza a nagy nyilvánosságtól sem, hangos és gyors módszerrel dolgoznak. Kifejezetten élvezik a feltűnést, többnyire az életellenes bűncselekmények elkövetőinek narancssárga börtönoveralljában bukkannak fel. Az országhatárokra fittyet hányva garázdálkodnak német vagy francia rockabilly fesztiválokon, esetleg olasz rock and roll klubokban, de látták már őket Ausztriában is, Európa legnagyobb Harley-Davidson találkozóján.

Magyarországon gyakran megfigyelhetők amerikai autós és motoros rendezvényeken, de egyetlen budapesti vagy vidéki élőzenés helyen sem érezhetjük magunkat teljes biztonságban tőlük. 2008 elején a lemezpiacon is súlyos károkat okoztak, amikor a gyanútlan német Vampirette kiadó megjelentette önálló CD-jüket. A megsemmisítő csapást ugyanebben az évben a Worldwide Rockabilly – Let’s Kill Someone című nemzetközi válogatás albumon való szereplésükkel vitték be, ami bakeliten is kapható. Az sem meglepő, ha AC/DC, Aerosmith vagy éppen Jacko dalokat rabolnak, és erőszakkal bőgőcsattogásos rockabillyt gyúrnak belőle.

A legfrissebb 2012-es jelentések szerint új gitáros bukkant fel a bandában, akit Truckernek szólítanak és marcona ábrázata -megfigyelőink szerint- kísértetiesen emlékeztet a Teddy néven más bűnszervezetekben elhíresült gonosztevőére. Az azonosításhoz az ujjlenyomatok lefuttatása folyamatban…

A zenekar tagjai:

CACTUS – vocal
TRUCKER – guitar
SZAPPAN – bass
LUFI – drums


StarBugs

Az általunk képviselt egyedi zene tradicionális rockabilly alapokra épül. „Bogaras” módon tolmácsoljuk, igazi mondanivalóval. Hisszük, hogy ez a stílus is hordoz értéket a mai kor emberének, mindezt szép anyanyelvünkön megszólaltatva.

Első – kizárólag saját dalokat tartalmazó – albumunk 2017-ben jelent meg. ‘Menekültek’ c. felvételünk a Petőfi Live ‘Saját zenéd’ produkciójában közönség-kedvenc lett 2016 végén. Az idei évben nagy sikerrel szerepeltünk neves fesztiválokon (pl. Lakeside Rock ’n’ Roll Weekend, Művészetek völgye, Esztergomi Ízek-Korok-Hangulatok) és számos klub koncertet is adtunk.

Videoklipjeinknek a YouTube-on többezres nézettsége van, tehetségkutató versenyeken dobogós helyezéseket értünk el, dalainkat internetes rádiók játszák. Facebook oldalunkon folyamatosan tartjuk a kapcsolatot rajongóinkkal és tájékoztatjuk kedvelőinket eseményeinkről.

Élő műsorunk – nagybőgő, gitár, dob, női- és férfiének felállásban –, albumunk teljes anyagát tartalmazza megfűszerezve kedvenc előadóink népszerű szerzeményeinek StarBugs-féle feldolgozásával.


Rockin’ RockCats

A Rockin’ RockCats 1994 decemberében alakult Hatvanban. A három alapító tag közül csak Laca maradt a jelenlegi felállásban. Alapító tagok voltak: Laca – ének, Max – gitár és Norbi – dob. Rájöttek, hogy basszus nélkül nem lehet zenekart csinálni, ekkor állt be Vladár Tamás, basszusgitárral. Mivel Max gitártechnikája is egy kis kivetnivalót hagyott maga után, ezért szóltak Pepe-nek, aki kisegítette őket, így került be, mint szólógitáros, bár ő inkább zongorázni szerettet volna a csapatban.

Az első koncert már szilveszterkor volt és a másodikról (Dali beli buli) már videofelvétel is készült. Először Max lépett ki a bandából, de ránk hagyott dalait, még ma is játszuk ( az ő szerzeményei a Rock and Rollnak mindig menni kell! és a Motoros c. dal is). Őt egy pár év múlva Tamás követte, amikor is Laca átvette a basszus szerepét újonnan vásárolt nagybőgőjével. A zenekar pályafutása alatt sok kiegészítő gitáros megfordult nálunk: Hényel Csaba, Varga Róbert, Zsigri Tihamér, Kis Róbert (Icis) és Max is mindig visszatért. A zenekar nevéhez fűződik a magyarországi első rockabilly fesztivál a WildCat Night, ami 1999 óta meghatározó rendezvény a rockabilly-t szerető és ismerők körében. Ez a fesztivál nagyon sok zenélni tudó fiatalnak adott indíttatást arra, hogy rockabilly zenekart alapítson. Éppen ezért ezzel az eseménnyel teremt lehetőséget a banda elsősorban a magyarországi és a külföldi zenekaroknak, akik meg szeretnék mutatni magukat a nagyközönségnek, de még nincs teljes műsoruk egy önálló koncerthez. Ezzel a rendezvénnyel a zenekarnak sikerült megismertetnie és megszerettetnie a rockabilly stílust szélesebb közönséggel.

Az évek alatt egyre több látogató kíváncsi erre a stílusra és minden külsőségre, ami vele jár. Kivívta a banda az elismerését nemcsak határokon innen, hanem túlról is. A magyarországi rock’n’roll zenekarok között immáron nagy megtisztelést jelent, ha játszhatnak ezen a rendezvényen. A 16 év óta megrendezésre kerülő rockabilly jamboree-nak azóta sincsen vetélytársa, tehát egyedülálló kezdeményezés hazánkban! Az utóbbi években már külföldi fellépők is szerepeltek. Az első fesztivált követően került az együttesbe Gyanta, Norbi kiválása után. Nagyon megviselt bennünket ez a dolog, hiszen Norbi alapítótag volt.


Hungária Tribute

A HUNGÁRIA TRIBUTE ZENEKAR az 1980-as évek Rock and Roll zenéjét itthon meghonosító HUNGÁRIA együttes nagysikerű dalait és látványvilágát kelti újra életre. Az előadáson a legendás zenekar dalai mellett az eredetivel azonos színpaddíszletek emelik a show hangulatát.

A zenekar tagjai hoszzú évek óta Fenyő Miklós kísérőzenészei.

A két énekes előadó Baby Gabi és Niedermüller Péter “Neon” szintén több alkalommal fellépő vendégei a Fenyő show- nak. Az élő koncert meghívások mellett folyamatosan újabb és újabb show elemekkel készül a zenekar az előadásokra.

A zenekar tagjai:
Baby Gabi – ének
Neon – ének
Ufo – gitár
Mr. Firehand – zongora
Zsoldos Dedy – dob
Sun – bass gitár
Dudi – saxofon