Így telik a 25. Lakeside Weekend – 3. rész

A péntek esti fergeteg után a legtöbb helyen kicsit álmosan és lassan indult el a szombati nap. Ez talán annak is köszönhető, hogy egy kifejezetten esős reggelre ébredt a camping. A rossz idő kitartott a nap első feléig, aztán odébb vonult. Ez bizakodásra adott okot a nap folytatását illetően.

A délelőtti ébredezés után első fellépőként a Színes Karykák csapata szórakoztatta a legkisebbeket egy közös énekléssel. A gyerekek látszólag nagyon élvezték a műsort és szívesen énekelték kedvenc és ismert gyerekdalaikat.

A koncert sátorban egy viszonylag éles váltás következett. A Dynamite Dudes frontembere, Misi és 5 zenész barátja foglalta el a színpadot. A műsor nagyon tetszett a közönségnek, vastapssal és nevetéssel díjazták az „összeszokott” zenészek show műsorát. Az 50 perces koncert alatt olyan trükköket mutattak be, mint például, hogyan nagybőgőzz és igyál egy Jack Daniel’s-t egyszerre?!

Misiék szuperkoncertje még az esőt is elkergette, így a Roll Skate Boogie már a vízparton szórakoztatta a közönséget. Előkerültek a táncparkettek és hamar megtöltötték a táncosok a színpad előtti teret. A jó idő sok mindenkit előcsalogatott a sátrából és többen csatlakoztak a zenekar egyedülálló előadásához.

A két bemelegítő koncert után kisebb szünet következett a zenei fronton.
Akik kellően jó erőben voltak, rágyúrhattak az esti etapra egy jó kis Trabi húzással. Sok bátor próbálkozó gyürkőzött neki a kis gépcsoda elhúzásának és igen jó erőben voltak a fiúk, mert kis segítséggel mindenki teljesítette a távot.

Aztán eljött az este és kigyulladtak a fények.

A nagyszínpadon a Pedrofon köszöntötte a közönséget és hamar bedurrantották a rakétákat. Fél perc alatt tele lett a táncparkett és már ropták is a boogie-t. Persze volt Pedroékhoz híven közös tánc is, amihez szinte mindenki csatlakozott. Az egy óra után elköszönő zenekar után mindenkire ráfért a pihenés, így kaptak negyed órát a következő koncertig.

A Lennebrothers zenekar kicsit tovább váratta a közönséget, mivel a gitárosuk éppen a beállásra érkezett meg a repülőtérről, így neki viszonylag gyors öltözést kellett produkálnia, de így is megoldották. A zenekar egy elképesztő rockabilly koncertet adott. Már régóta vannak ebbe a kultúrába és ez a rutin és profizmus abszolút látszik rajtuk. A közönség hatalmas vastapssal hálálta meg minden egyes számukat. Tényleg vérprofin játszottak.

A következő fellépő csapat egyaránt nem ismeretlen a hazai közönségnek. Cactus bandája, a The Prison Band erre a fesztiválra kiegészülve egy speciális produkciót állított a színpadra.

A zenekar 6+1 tagúvá fejlődött. 2 gitár, 1 nagybőgő, 1 dob, 1 zongora, 1 szaxofon és természetesen Nitus alkotta az idei Lakeside börtöntöltelékeinek csapatát. Hiába játszottak lassabb vagy gyorsabb számokat, a közönség imádta őket és hatalmas vastapssal várták őket vissza a színpadra.

Az este utolsó fellépője két külön országból érkezett. Az énekesnő, Bailey Dee egyenesen Chicagóból érkezett, míg a zenekar a Don Diego Trio Olaszországból utazott Agárdra. Az énekesnőnek elképesztő hangja volt. Nagyon oda tették ezt a koncertet, mindenki imádta. Akik a sok táncolás mellett kibírták az este végéig egy fantasztikus élményben lehetett részük.

A koncert után sem állt meg az élet a campingben. Sokan saját házi bulijukat tartották meg a sátraknál és éjszakába nyúlóan tartó beszélgetések alapozták meg a hangulatot.

A mai napon is lesznek koncertek, 4 kiváló zenekar lép majd színpadra a vízparton!

Képekkel is hamarosan jövünk 😉