Így indult hódító útjára a Pin-up divat

A Pin-up girl-ök már az első világháborúban is megjelentek, fotóikból vagy az abból készült művészi alkotásokból képeslapok, reklámok készültek, amit a fronton szolgáló katonák kitűztek az ágyuk fölé. Ebből keletkezett a szójáték is.

A második világháborúra Hollywoodnak köszönhetően picit lazult a nők erkölcse, meg lehetett mutatni egy szép lábat, vagy egy tökéletes dekoltázst. Mivel Nők is dolgoztak a háborúban, elterjedt az egyenruhás ábrázolás is. Akik otthon maradtak és gyerekeiket akarták felnevelni, gyárakban voltak kénytelenek dolgozni, és hogy érezzék, milyen jó ez nekik, pompás propagandát készítettek. Rosie piros pöttyös fejkendője máig divat.
A huncut hölgyekről készült képek olyannyira lelkesítették a katonákat, hogy engedélyt kaptak repülőik díszítésére is, így elterjedt a NOSE Art.

Ma már nehéz elképzelni, miért hozta ez lázba a férfiakat, de akkor még Play boy magazin sem volt. Az első képes újság ’53-ban jelent meg Marylin Monroe meztelen képeivel, Glamour Stílusban, amit ’49-ben készített róla Tom Kelley. Ezzel párhuzamosan jelentek meg egy fényűzőnek semmi esetre sem mondható stúdióban készült, fétis-kikötözős-erotikus fotók Bettie Page-ről. Őt már nem szívesen tették a kirakatba, de gyorsan terjedtek a róla készült anyagok. 1955-ben egy szál mikulás sapkában került a Playboy-ba.

De vajon miért maradt ez máig divat?

Mert reményt adott az embereknek a jövőt illetően. Legyen férfi, nő, gyerek. Színes, vidám képek, kicsit szexi, de nem közönséges fiatal hölgyekről a hétköznapjaikban. A tini lányok és asszonyok is így szerettek volna kinézni, így lemásolták ruháikat. A divatot gyakorlatilag a külvárosi nagymamák, anyukák varrógépén készült ruhák formálták. Nem volt annál szexibb, ha egy szoknya fellibben. A tini lányok előszeretettel viselték táncmulatságokon különböző díszítéssel.

Egy jól sikerült pin-up képpel bármit el lehetett adni, így Amerika különböző államainak védjegyeit is gyorsan felhasználták, cowboy girl, mexikói vagy hawaii girl vagy akár a belevaló motoros lány képében.

rosie
A beat láznak majdnem sikerült eltörölnie ezt a szépséges kultuszt, de Rosie plakátját újra felfedezték az 1980-as évek elején, és széles körben reprodukálták sokféle formában, amit gyakran a “Meg tudjuk csinálni” vagy “Rosie the Riveter” -nek is neveztek, miután egy erős női háborús termelési munkás ikonikus alakja volt. A “Meg tudjuk csinálni!” kép a feminizmus és az 1980-as évek elején kezdődő egyéb politikai kérdések előmozdítására szolgált.
A kép 1994-ben a Smithsonian magazin borítója lett, és 1999-ben az Egyesült Államok egyik első osztályú postabélyegévé alakult. 2008-ban több amerikai politikus kampányanyagába építették, és 2010-ben egy művész átdolgozta. Az első nő lett Ausztrália miniszterelnöke. A poszter a Nemzeti Archívum és Rekord Adminisztráció tíz leginkább kért képének egyike.

1984-ben Madonna – Material Girl videoklipje Marylin Monroe glamour stílusában készült. Letarolta a világot a Stray Cats, a rajongóknak ruha kellett, márkák alakultak és Pin-up lányokkal reklámozzák máig termékeiket. Dita von Teese divatba hozta a burlesque-t és 1999 óta többször szerepelt a Play Boy címlapján.

Magyarországon vagyunk, így néhány magyar pin-up girl-t szeretnék nektek bemutatni.

Victory Vintage model

Foglalkoztatott modell. A DRK márka is az arcává tette így köszönt le ránk a plakátról.

0c42e5637ce0102fc779ac73fa3e6b23

Photo: Crashdoor productions, Model: Victory Vintage Model, Hair:Diamant Dia, Make-up: Bácsi-Czédli Krisztina, dress: TiCCi Rockabilly Clothing

Photo: Crashdoor productions, Model: Victory Vintage Model, Hair:Diamant Dia, Make-up: Bácsi-Czédli Krisztina, dress: TiCCi Rockabilly Clothing


Kyra Blaze

Mentős hölgy lett, igazi pin-up girl hivatás, egy angol márka is szponzorálja ruhákkal.
ticci_2013_IM_master_domolky_WEB_004

ticci_2013_IM_master_domolky_WEB_007

Sebők Niki

Igazi Betty Page külsővel rendelkezik. Hétköznapi munkája mellett fotózások és bemutatók közt rohangál. A 2017-es Miss Pin-Up Hungary III. helyezettje lett.

20727980_1024852790989691_2934064453409742463_n

Photo: Kopasz Zsolt, Model: Sebők Niki, Miss Pin-Up Hungary 2017/III. Hair: Marietta Stugel, Make-up: Birkás Timi, Dress: TiCCi Rockabilly Clothing Zjanx: Sunny Diner

Photo: Kopasz Zsolt, Model: Sebők Niki, Miss Pin-Up Hungary 2017/III.
Hair: Marietta Stugel, Make-up: Birkás Timi, Dress: TiCCi Rockabilly Clothing
Zjanx: Sunny Diner

A témáról könyvet is lehetne írni, én most csak kis betekintést akartam adni a pin-up lányok különböző stílusairól.

A cikket köszönjük a TiCCi Rockabilly Clothing-nak.