Egyenesen az Egyesült Királyságból – Ismerd meg a Saint Dom and the Sinful zenekart

Szeretnénk egy neo rockabilly zenekarról írni, akik egyenesen az Egyesült Királyságból kerestek meg minket, hogy mutassuk be nektek az újonnan kiadott lemezüket. Nagyon szívesen teszünk eleget az ilyen kéréseknek, mert ez azt is bizonyítja, hogy az oldalunk a külföldi előadók számára sem ismeretlen. Akkor álljon most itt a Saint Dom and the Sinful zenekar bemutatkozója. 

A zenekar 2010 óta zenél ebben a felállásban, de a banda szövegírója, gitárosa és vokalistája, Dom Malia, már 1980 óta zenél a zenekarban egy korábbi felállás szereplőjeként. Rajta kívül a csapatot Mark Copain erősíti a dobnál és Peter Turner a nagybőgőnél.

Screenshot_20171112-180418
Az albumot két év alatt rögzítették és Holywell Dene néven kerül majd kiadásra. Egy 16 oldalas borító is a CD része, ami tartalmazni fogja a szövegeket, fotókat és információkat a zenekarról.

A Slap That Bass Rockabilly oldal a következőt írja a CD-ről.

“Véleményem szerint ez az egyik, ha nem a legjobb neo rockabilly album, amit volt szerencsém 2017-ben meghallgatni.
Ez a kiváló lemez tele van 12 remek, saját dallal.
Amint az CD elindul, azonnal tudod, hogy ez egy neo-Rockabilly robbanás lesz, és én nem voltam csalódott.”

A zenekar megajándékozott minket egy ajándék CD-vel is, ami hamarosan postán érkezik meg hozzánk. Ha megkapjuk mi is belehallgatunk és elmondjuk róla véleményünket.