Az orosz ‘álom’ – bemutatjuk az 1958-as Csajkát

Korábban már írtunk régi amerikai autómodellekről, most azonban kelet felé fordítottuk figyelmünket és egészen Oroszországig mentünk, hogy bemutathassunk egy régi és dicső múltú szovjet autót. Íme a “Csajka”.

Ez a modell a GAZ autógyár szalagjairól gurult le először 1958-ban.
A Csajka két generációból állt, az első az 1959-1981 között gyártott M13-as modell és az M14-es melyet 1977-ben kezdtek gyártani.

c53f8ebabd40c2677ac1e5b208838000

Ebből a modellből közel 3100 darabot gyártottak. Az autót egy 195 lóerős SAE, 5.5 Liters V8-as motor, és a Chrysler PowerFlite egységhez hasonló, nyomógombos automata sebességváltó hajtotta.

DSC_7477

Az autó elérhetetlen volt az átlagos állampolgárok számára, mivel ezt a limuzint csak a állami szervek vezetői használták, közülük is inkább a nagykövetek élvezhették az autó előnyeit. A Kommunista Párt első titkárai használták, többek között Kelet-Németországban, Koreában, Bulgáriában, Magyarországon, Mongóliában és Finnországban.

A “Csajka” M13-as modell gyártását 1981-ben megszüntették és a helyébe lépett az M14-es kiadás.

7738849_34072b43e226bfcbf91fa09cb0a1232a_wm

Elég ránézni az autóra és hamar rálehet jönni, hogy a tervezők igen csak sok inspirációt szereztek az amerikai modellekből. Nagy autó rajongók szerint sok a hasonlóság a 1955-56-os Packard modell és a Csajka között.

2adbfe83bdb623e2c53db974f0ddad09

“1958-ba a Brüsszeli Világkiállításon a Szovjetunió standjának megkülönböztetett emelvényén egy amerikai stílusjegyeket magán viselő, robusztus autó vonzotta magára a látogatók tekintetét. A korabeli (tengerentúli divatnak megfelelően kétszínű festés, szárnyas hátsó kialakítás és rengeteg króm tette látványossá az akkor debütáló Csajkát. Az amerikai autókat jobban ismerők azonnal felfedezhették a Packard 400-as családdal való rokon vonásokat, amelyek a későbbi apróbb finomítások során még egyértelműbbé váltak. Nem véletlen a hasonlóság, hiszen a Csajka (Sirály) annak a Gorkij Autógyárnak a legfiatalabb gyermeke volt, amely a háborús segélyprogram keretében sajtolószerszámokat (a 180-as típusét) kapott a Packardtól, megteremtve ezzel a reprezentatív ZISZ 110-es típust. Ebben az esetben azonban a tervezőket csupán “megihlette” a tengerentúli gyár 400-as szériája.”
(Oldtimer info)

Motor: 8-hengeres
Erő: 220 LE SAE bruttó [11] 3 sebességes
Átvitel: 3 sebességes
Tengelytávolság: 135,8 in (3,449 mm)
Hossz: 240 mm (6,096 mm)
Felfüggesztés: Elöl: független a tekercsrugókkal

gaz-13-salon-part5-1-autohis.ru-min

81ab666d4e1e8e613620a070abe6805d

Forrás: Wikipédia és Oldtimer info


7 éve porondon a Nyughatatlan.

Nem rég új klipet forgatott a Nyughatatlan, novemberben folytatják az NKA által támogatott német-olasz- cseh-szlovák turnéjukat, és nem elég hogy bearanyozódott a Földobom című nagylemezük, máris készül a negyedik albumuk. Ezekről, és a zenekar belső dolgait érintő kérdésekről beszélgettünk Kovács Kornéllal.

– Honnan jött az ötlet, hogy zenekart alapíts és miért pont Johnny Cash köré építetted azt?

1994-ben jött az ötlet először, hogy zenekart alapítsak. A rock mellett más műfajok is érdekeltek, ilyen volt a country is, de Johnny Cash a 2006-os Nyughatatlan filmmel egy időben költözött be az életembe. 2010-ben alakítottam egy triót ami Johnny Cash dalaira épült, majd születtek a saját dalok, egyre nagyobb színpadokon léptünk fel, így a zenekar is elkezdett bővülni.

– Mit jelent az Alter Country?

A saját dalaink country-s és rockabilly-s lüktetésűek, de a harmóniamenetek a mai pop-rock és beatzenék felé hajlik. Így a country zenének egy alternatív formája az, amit mi játszunk.

cof

cof


– Hogyan alakultak a tagváltások? Ki van legrégebb óta a zenekarban?

Trióként kezdtük, aztán 2012-ben kibővültünk vokalistákkal, majd sokáig kísérleteztünk szájharmonikásokkal, zongoristákkal, végül a hegedű maradt. Az alakulásnál nem volt állandó csapat, beugrósok, és vendégzenészek voltak. Szerveztem a koncerteket függetlenül attól, hogy ki hogyan ért rá. Debrecenben és Budapesten is volt egy teljes zenekarom. Aztán pár évre kialakult egy állandó csapat, Debrecen volt a bázis, de a nagybőgős Pécsre költözött, a dobos külföldön próbált szerencsét. 2015 óta van saját buszunk, azóta Budapest a bázis. A ritmusszekció (Bartus Zoli, és Petrovits Attila) 2-3 éve már fix, de ritkán előfordulnak helyettesítések. Arany Csató Dóra 2012-ben csatlakozott a zenekarhoz, de most szünetet tart, mert kisbabája született. Az ő hiányát nehéz pótolni, de van egy nagyon tehetséges mezőkövesdi gitáros lány (Hajdu Bianka) a csapatban, aki gyönyörűen énekel, és gitározik. Legtöbbször 5-en állunk színpadra, a fiúk, egy énekes lány, egy hegedűs lány, és én.
04
– Több klipet forgattatok, gyűlnek a saját dalok, lemezeket adtok ki, interjúk készülnek veletek, és külföldön is koncerteztek. Te magad menedzseled a zenekart?

Azért van több klipünk, mert van egy videós vállalkozásom, aminek segítségével rengeteg idő- és kevés anyagi befektetéssel tudom ezeket gyártani.

Évente legalább két klipet szoktunk felvenni, és a dalszerzéstől függően 1,5 évente egy lemezre való anyag is összejön. A külföldi koncertjeinket eleinte én finanszíroztam, eléggé zsebbenyúlósak voltak, most viszont az NKA támogatta a német-olasz- cseh-szlovák turnénkat.

– Mik a távolabbi célok? Mi a zenekar nagy álma?

Szeretném a zenekar 10 éves születésnapját egy aktív zenekarként megélni, és egy nagy közönség előtt megünnepelni.

– A harmadik lemezetek idén aranylemez lett. Mikor jön ki a legújabb lemez?

2018 tavaszán fog kijönni az új lemez. 5 magyar dal már elkészült, valamint 3 angol nyelvű dal és két magyar nyelvű dal pedig félig már kész van.

– Hogyan látod a hazai rockabilly zenekarok helyzetét?

Úgy hallom a rockabilly, mint műfaj egyre népszerűbb. Tehát a nyári rendezvényekre szívesen választanak rockabilly zenekart a szervezők, ami azért jó, mert néhány nyári fellépéssel életben lehet tartani egy bandát. Folyamatosak az NKA támogatások, ami nagy segítség a már jól működő, de nem sztár zenekaroknak. De a kezdőket is támogatják.


Rockabilly Horror Show, avagy így készülj Halloweenre

Magyarországon is egyre elterjedtebb a halloweent “megünnepelni”. Ilyenkor sokan beöltöznek, zombiknak, vámpíroknak vagy élő halottaknak. Nem is lennénk igazi, vérbeli rockabilly oldal, ha valamilyen formában nem adnánk tanácsot nektek erre a nagyszerű napra. Íme összegyűjtöttük nektek az internet legvéresebb, ám kétségkívül kreatív jelmezeit.
VIGYÁZAT!! A HORROR KIMAXOLVA!!!

0e337443f7810a48ec7207637f19095e

41dee9fd0113a2adf762897b498627bb

37c751978d9cecba2fe52d69b8bc0dbd

e8f15d2603e7683182f6beea74ca6685

maxresdefault (2)

maxresdefault (1)

48117a4bda5376cf5395c7d6783a759c--couple-halloween-costumes-halloween-cosplay

856505122a52940e52e821fa677472d4

e718f88c8da43d293de6d290d46ccf8f

239e9dd666aa1fcf125f48b81a027297


Születésnapi interjú a Pedrofonnal

Talán a Pedrofon az egyik olyan rock and roll zenekar, akit nem kell bemutatni a nagyközönségnek. Hihetetlen energia árad belőlük a színpadon, mindig mosolyognak és szeretik, amit csinálnak. Holnap ünneplik a 15. születésnapjukat és ennek apropóján megkértem Pedrót, hogy beszélgessünk egy kicsit az elmúlt másfél évtizedről. Nagy interjú következik.

– Holnap lesz a szülinapi koncert, készültök valami nagyszabású bulival?

Eredetileg az volt a terv, hogy meghívom azokat a zenészeket, akikkel valaha együtt játszottunk, de ez a hely adottságai miatt is, meg szervezési nehézségekből adódóan sem tudott összejönni.

Nálunk a 15 év alatt 3 tagcsere volt, de sokan helyettesítettek és bizony néhány igazi sztárvendéget is kísértünk.

A koncertre a 3 régi tag közül kettő ígérte, hogy érkezni fog.

– Milyen volt az elmúlt 15 év?

A 3 tagcserével nyugodt volt, de ehhez az is kellett, hogy a tagoknak lehetősége volt és van más bandákban is játszani.

– Hogy tudtok ennyi koncertet adni?

Átlag 100 felkérés jön egy évben, a rekord 141 fellépés volt. Én megtanultam, hogy mindent el kell vállalni, a klubbulikat meg csinálni kell, mert anélkül nincs közönségünk.

Vannak ezenkívül őrült ötleteink, amik megvalósításra várnak, most például egy KFT dalt akarunk rock and roll vonalra átültetni. Ezt nem mindenki érti még, de jó lenne, ha összejönne.

– Nálatok milyen a munka elosztás? Mindent Te csinálsz?

Nálunk nincs ilyen diktatórikus rendszer, ha azt lett volna már az űrben járnánk, de hozzá kell tenni, hogy akkor nem is biztos, hogy ebben a formában együtt lennénk. Én intézem a 5S4Q6101telefonhívásokat, levelezéseket, a zongoristánk és a gitárosunk hangszerelni szokott, a basszusgitáros a szerződéseket írja. Ha egy kézben lenne a dolog, akkor talán már lenne például lemezünk.

– Igen ezt akartam is kérdezni, hogy miért nincs még lemezetek?

Kaptunk egy ajánlatot egy nagy lemezkiadótól, hogy ő kiadja a lemezt, ha rajta van az IFA megy a hegyen c. nóta. (ez a zenekar legismertebb dala, a népszerű videómegosztón 2 millió felett jár a nézettsége – a szerk.)
Csak erre nem kaptunk még autorizációs engedélyt, így nem adható ki sajnos.
De ha lesz egyszer lemezünk, akkor lehet, hogy IFA nélkül lesz.

– És mikor lesz?

Én pont erre a 15. szülinapra terveztem, de nem lehet heti 3-4 koncerttel stúdióba vonulni. Ha sikerül, akkor az úgy fog történni, hogy elkészül egy dal, felvesszük, jön még egy azt is és ezt addig csináljuk, amíg nem jön össze egy lemezre való.

– Nagyon sokat foglalkoztok a közönségetekkel. Biztosan hálásak is. Általában milyen a törzsközönségetek?

Az első 5 évben vegyes volt. Jött mindenki, más zenekar rajongói is, mert újdonságot hoztunk. Mi eredetileg swing zenekarnak indultunk, de rájöttünk, hogy ez másoknak jobban áll. Elkezdtünk csak rock and roll nótákat játszani és kialakult egy 90%-ban táncos közönség.
Jelenlegi közönségünk nagyjából fele 50-60 év körüli. Ez az örökifjú korosztály nagyon szeret a Pedrofon muzsikájára táncolni. Mi pont hozzájuk is szólunk. Olyan hihetetlen lelkesek, van aki úgy érkezik, hogy járni is nehezére esik, de végigtáncol 3 órát.

De a fiatalabb rajongóink is egyre többen vannak, sőt, igen sok gyerek is ellátogat a bulikra, tudják a szövegeket és kitűnően táncolnak.

Ezek a heti rendszerességű bulik nagyon bejöttek nektek?

Igen ezeket csak nyáron csináljuk. Én már nem hiszek a rendszeres hétköznapi bulikban, régen például csak kedden, szerdán, csütörtökön kluboztunk. Ahhoz, hogy egy buli létre tudjon jönni, rengeteg háttér munka kell, amit persze nem kell tudni, mert mi a közönség szeretetéért játszunk főleg, de azért akadnak nehéz tárgyalások.

– Ti azért egy nagyon komoly show műsort adtok, ami nem igen jellemző a zenekarokra. Nagyon sokat foglalkoztok a közönséggel.

Igen, ezt úgy kell elképzelni, hogy korábban amikor más zenekarban játszottam, akkor mindig a frontember mellett csináltam a show-t. Aztán amikor a Pedrofon megalakult, egy akkori tagunkról úgy gondoltam, hogy van olyan jó fej, hogy ő fog majd konferálni, aztán hamar rájöttem, hogy a hanglejtése épp ehhez nem a legmegfelelőbb (ezt be is mutatta és jót nevettem rajta, kár, hogy nem lehet írva visszaadni – a szerk.), aztán egy másik tag próbált a közönséghez szólni, de ő hosszú körmondatokba bocsátkozott időnként, az meg nem tesz jót egy táncos rendezvénynek. Ekkor mondtam, hogy nem is kell konferálni, csináljunk egyveleget mindenből. De ez rengeteg munka, így én konferáltam, de én is sokat beszéltem. De mára már összeállt azt hiszem. Sokszor egymás szavába vágunk, de igyekszünk frappáns és rövid bevezetőket mondani a dalok előtt.

– Mi a következő 15 év terve?

A zenekar folyamatosan alakul, változik, frissül, szóval teljesen kiszámíthatatlan. De az a terv, hogy minél tovább folytassuk ebben a felállásban. Azt hiszem egyedül maradtunk a “csak rock and roll-t játszunk” zenekarok közül.

Volt szerencsém élőben látni Jerry Lee Lewist, Chuck Berryt, Fats Domino-t, Little Richard-ot. Őrület, hogy ezek a zenészek mekkora energiával muzsikáltak 70-80 évesen is. Bill Haley bőgőse a nagybőgőn végig fekve játszott, Little Richard és Paul Anka energiabombaként koncerteztek. Szóval ebből azért lehet töltekezni. Lehet ránk is ez vár, hogy 50 év múlva is játszunk.

Köszönet az interjúért Pedronak!


Egy újabb legenda távozott – Meghalt Fats Domino

89 évesen New -Orlenas-i otthonában hunyt el a legendás rock and roll virtuóz.

Több mint 65 millió eladott album, 1987-ben Grammy Életmű-Díj.
1986-ban bekerült a Rock & Roll Hall of Fame halhatatlanjai közé. Mélyen kötődött New Orleanshoz, és rengeteget
segített a Katrina hurrikán után elpusztult városban.

Leghíresebb slágere a Blueberry Hill volt.

Nézzétek meg egy élő felvételét:


Ettől állt olyan jól, többek között Elvis sérója is

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az 50-es évek férfi stílusikonjai is sokat készülődtek egy-egy randi vagy az esti buli előtt. Bizony ők is beálltak a tükör elé és addig igazgatták fürtjeiket, amíg azok úgy nem álltak ahogy kellettek. Ehhez a művelethez egy “titkos összetevőt” használtak a pomádét. Most ennek járunk utána.

Azt gondoltam, hogy túl sok mindent nem fogok tudni összeszedni erről a hajformázóról, de hála az égnek tévedtem. Több infó van róla szerte a neten, mint azt képzeltem. Kezdjük az elején.

Nevét a latin eredetű, francia ‘pommade’ szóból eredeztetik, ami szabad fordításban almát, gyümölcsöt jelent.
Régebben állati zsiradékból, olívaolajból, viaszból, faggyúból állították elő, és illóolajjal illatosították (például alma, innen is jön a neve).
A 20. század elején már vazelinnel, méhviasszal és szalonnával keverték.

A Pomade a férfi hajának fényes, finom megjelenést kölcsönöz. Ez hosszabb ideig tart, mint a legtöbb hajápolási termék, de gyakran több mosást igényel, hogy teljesen eltávolítható legyen.

Ellentétben a hajlakkal és a hajzselével, a pomádé nem szárít, és sokkal tovább tart. A pomádé a hajstílusának (beleértve a bajuszt, a barkót és a szakállt) eltalálásához tökéletesen alkalmas, hiszen sötétebb, 1517094_1653756651564791_1458116584_nszikrázóbb, ragyogóbb megjelenést kölcsönöz. A zsíros vagy viaszos jellegéből adódóan a pomádék több mosást vesznek igénybe, bár könnyen eltávolíthatók zsíroldókkal, például nagy mosószeres samponokkal vagy zsíros hajra tervezett samponokkal. A kence viszonylagos nehéz eltávolítása miatt sok gyártó döntött a vízalapú és kevesebb viaszanyagot tartalmazó termék forgalmazása mellett. Ezek a termékek könnyebben moshatóak, de gyakran nem ugyanolyan sokoldalúságot és szilárdságot biztosítanak, mint a hagyományos termékek.

Nagy kérdés, hogy a hajwax és a pomádé között mi a különbség?

Először is az, hogy a pomádé finomabb, ezáltal ragyogóbbá teszi a hajat, míg a wax nem. Napjainkban a pomádé és a hajviasz közötti különbség némileg kétértelmű, különösen mivel sok pomádé tartalmaz még méhviaszt, így a piac sokszor nem megfelelő néven nevezi ezeket a termékeket.

A pomádék egykor sokkal népszerűbbek voltak, mint manapság, bár a 2010-es években újjáéledtek a piacon, köszönhető ez a borbély szakma megjelenésének. Az új formulák sokkal kevesebb lanolint vagy méhviaszt tartalmaznak, így abszolút alkalmazkodnak a mai modern férfi igényeinek.

A 21.századi frizurák, amelyeket kötelező pomádéval megformázni, a ducktail, pompadour és quiff.

classy-professional-pompadour-haircut-men

aHR0cCUzQSUyRiUyRmltYWdlLnRoZWZhc2hpb25pc3RvLmNvbSUyRndwLWNvbnRlbnQlMkZ1cGxvYWRzJTJGMjAxNSUyRjA1JTJGRmFiaW8tQ29lbnRyYW8tTWVucy1Qb21wYWRvdXItSGFpcnN0eWxlMDItMzAweDQyNi5qcGc=


“50 év varázslat” – Fenyő, Dolly és Szikora újra egy színpadon

2017. december 27-e egy rock and roll történelmi pillanat lesz a hazai jampiknak. Egy koncert erejéig újra egy színpadon lesz Fenyő Miklós, Dolly és Szikora Robi a Hungária zenekar legnagyobbjai.

Hogy miért is számít történelmi pillanatnak ez a koncert?

A Hungária zenekar 1967-ben alakult, de Szikora Robi 1974-es csatlakozásával lett teljes a zenekar sokak szerint.
1982-ben kilépett és megalapította az R-Go zenekarát. Dolly egy évvel később vált ki, és ekkor be is jelentették a Hungária megszűnését. Ekkor Fenyő is szóló karrierbe és új zenekar alapításába kezdett. R-7871463-1452430193-9370.jpeg
Aztán sok idő elteltével és a nézeteltérések tisztázása után 1995. szeptemberében újra színpadra álltak, az akkor még álló Népstadionban.

22 év elteltével egy nagyszabású koncerttel ünneplik közösen Fenyő elmúlt 50 évét a pályán és természetesen a 70. születésnapját.

A koncerten a legsikeresebb Hungária dalok is helyet kapnak. Lesz ‘Csavard fel a szőnyeget’, ‘Casino Twist’ és ‘Hotel Menthol’

A koncert tökéletes harmóniájáért a Fenyő Gyöngye zenekar, a Csacska Macska vokál és a Jampi Angyalok gondoskodnak.

Mi biztosan ott leszünk.


1956 a világ két végén

Míg 1956-ban, hazánkban éppen a szabadságukért és függetlenségükért harcoltak honfitársaink, addig pár ezer kilométerrel arrébb, Amerikában éppen a teljesítménye csúcsán járt a rock and roll korszak. Míg nálunk a kultúra csupán a cenzúra árnyékában fejlődhetett, addig a tengerentúlon csak úgy ömlöttek az új slágerek.
Cikkünk nem akar politizálni, csupán bemutatni a rock and roll korszak legjobb slágereit abban az évben, amikor a magyar nép épp a függetlenségéért harcolt.

Amerikában a rock and roll korszak elindulása egy hatalmas szelep leengedése volt. Véget ért a II. világháború és éppen nyugodtak voltak a politikai kapcsolatok. Az emberek a feszültségüket és lázadásukat kifejezve új irányt nyitottak a kultúrában. Lebontották a konvenciókat és lazították a társadalmi normákat, boldogok voltak és szabadok. Új zenei irányzat jelent meg, a rock and roll.

Ezzel szemben Európában, és főleg hazánkban nem lehetett álmodozni boldogságról és szabad kulturális fellendüléséről. Magyarország vesztes országként került ki a világháborúból és az elkövetkező évekre a sztálinista terror volt jellemző. Koncepciós perek, a gulag táborokba való deportálás és kivégzések alkották a hétköznapi hírek hadát.

Amerikában a rock and roll kultúra és vele együtt Elvis Presley is sikert-sikerre halmozott. Tömegével születtek az újabb és újabb zenék. Olyan nagy sikerű számok látnak napvilágot, mint Gene Vincent – Be Bop a Lula, Elvis – Rip it up, vagy Little Richard – Little Richard Boogie c. nótái. Az emberek imádták őket, folyamatosan szóltak a rádiókból a legjobb R&R slágerek.

Ezen a ponton kell még megemlíteni a következő dalokat:
The Teenagers – I Want You to be my girl
Bill Haley and his Comets – Rudy’s Rock
Elvis Presley – Old sheep
The Clovers – Good Lovin’

És még számtalan továbbit.

Ezzel szemben hazánkban a kulturális élet alapját a túlcenzúrázott irodalmi alkotások határozták meg. Színházi előadások, versek, röpiratok alkották a kultúra vezető hármasát.

A művészetekben már jó ideje működött a “TTT”-elve, azaz a tiltott, tűrt, támogatott kategóriák. Aki dolgozhatott, annak olyan műveket volt célszerű létrehoznia, ami nem veszélyeztette a működését. Az amerikai slágerektől tartalomban és stílusban is eltért a zenei fősodor.

Népszerű magyar slágerek voltak ekkoriban:
Gallay Elsie – Az élet megy tovább

Kovács Erzsi – A Régi óra halkan jár

Csákányi László – Doktor úr

A világ két vége sok mindenben különbözött. A politikában, a kultúrában, a zenében és az emberekben is.
Szerencsére hazánkat is elérte a rock and roll korszak, és mi is belekóstolhattunk az amerikai ’50-es évek kultúrájába, és ha csak egy kicsit is, de mi is részesei lehettünk az “amerikai álomnak”.


Ezért szeretjük Johnny Cash-t – Ilyen volt a Nyughatatlan zenekar koncertje

A Nyughatatlan zenekar 2010-es megalakulása óta rengeteget koncertezett itthon és Európában
egyaránt. Meghívást kaptunk a budapesti koncertjükre, így hát elmentünk és megnéztük õket
testközelbõl. Nem csalódtunk. Koncert beszámoló következik.

Az októberi koncertjüknek a Kazinczy utca 20. szám alatti Mika Tivadar Mulató adott helyszínt.
Kellemes hangulat, pezsgés és jó árak jellemezik a helyet.
Mire megérkeztem, már meg volt a beállás, szuper színpadkép fogadott, hangszerek a helyükön, fények már beállítva,
csak a zenekarra vártunk.

Aztán felcsendültek az elsõ dallamok, mindenkinek a figyelme a színpad felé fordult és elindult a buli.
Az első benyomás, hogy ‘Hú, ezek nagyon profik’, komoly felszerelés, jól kitalált öltözet.
Ezt a ‘Wáó érzést’ némileg ellensúlyozta, hogy a zenekarvezető, Kovács Kornél megkért mindenkit, hogy
menjünk teljesen előre, mert sajnos nem volt telt ház.

A koncert első 1/4 órája alatt az volt az érzésem, hogy nem igen találták a közös hangot a
közönséggel. Ennek oka talán az lehetett, hogy 2013 óta a GMK-ban adták a budapesti koncertjeiket, de miután bezárt a hely új klubot kerestek.
Kiváló Johnny Cash nóták szóltak, megspékelve egy-két saját szerzeménnyel, de
azt lehetett érezni, hogy erre nem igazán indulnak be a lábak.
Volt néhány kedves hölgy, akik a country-jellegû táncok tömkelegét tudták, így a koncertterem végén ment a “line-dance”.

Aztán az elsõ rockabilly szám után elkezdték érezni, hogy mire vágyik a közönség. Sok pörgős számotcafe_szolo_17
kezdtek játszani és erre már elindultak a lábak.
Felcsendült többek között Metallica, AC/DC és Michael Jackson feldolgozás is.
Ennek következében látványosan többen lettünk a teremben és a hangulat is
fokozódott. (Persze ehhez némileg hozzájárult az elfogyasztott alkohol mennyisége is.)
Ezek után nem volt megállás, nagyon ügyesen találták meg a fogást a közönségen.
Amit az elején hiányolni lehetett, azt a végére maximálisan behozták.

Saját számaik kreatívak és ismertek. Legalább is az elsõ 3 sor végig énekelte szinte az összeset.
A hegedű belecsempészése igazán telitalálat.

Másfél órás koncertet adtak szünet nélkül.
Minden tag lelkes volt, és oda tette magát a színpadon, a produkción pedig látszik, hogy a zenekar időt és energiát nem sajnál a műsorukra.
Ezúton is gratulálok nekik!


Hétvégi lazításként egy kis játék

Találtunk egy olyan játékot, amit azóta sem bírunk megunni. Aggodalomra semmi ok, nem lettünk hirtelen “game playerek” de ez a játék még hajaz is az 50-es évekhez.

Akinek van okos telefonja, szokott rajta játszani és szereti az autókat akkor annak érdemes kipróbálnia.

A Vertigo Racing egy remek kis unaloműző a hétvégi vagy hétköznapi sodrásban. Egy kis autót kell elirányítani a pályán, ugratókkal, kanyarokkal.unnamed

Az autó típusokat kivétel nélkül az 50-es, 60-as évek autómodelljeinek alapjai adták. Népszerűnek számít, hiszen közel 1 millió letöltésnél tart és elég jó értékeléseket kapott. A háttérben hallható zene pedig egyszerre vegyíti magában a country és a rockabilly műfajokat.

Mindenképpen próbáljátok ki itt.