Hazai rockabilly fesztiválok 2017-ben

Bár az április kicsit megviccelt minket, de azért úgy látszik lassan jó idő lesz. Közeledik a nyár, a napsütés, vízpart és persze a felejthetetlen fesztiválok, ahol a hazai rock and roll és rockabilly kultúra színe-java megjelenik.
Összeszedtem nektek, hogy idén mikor és merre lehet menni egy jó kis fesztiválhangulatért.
(A lista nem feltétlenül teljes, ha esetleg tudtok valamiről írjátok meg)

Először Egerben jön össze egy kisebb csapat a III. Black and White Weekend keretében. 2017.május 12-14-ig 3 napon át szól a R’n’R. Kár kihagyni.

Június közepén, éppen, hogy véget ér az iskola egyből a húrok közé csapnak a zenekarok az 5. Los An Gyenesen június 17-18-án Gyenesdiáson.

Nem sok idő lesz pihenni és már is kezdődik Zamárdiban a ZamárdiV8 autós találkozó, ahol főleg az autó csodák mellett lehet élvezni a Rock and rollt.

Pár nappal később újabb autók és újabb zenekarok a Pick up Drive fesztiválon Romhányban 06.30-07.02-ig.

24. Lakeside Weekend a hazai rockabilly fesztivál fellegvára. Itt mindenki jelen lesz, ott a helyed! Július 6-9. Agárd

Augusztusban a pihenés mellett szakítsatok időt a 16. Nemeztközi Amerikai Autós Fesztiválra, 08.10-13-ig Komáromba.

Egyelőre ennyit tudtam összeszedni, de ha valami kimaradt volna, kérlek írd meg az info@rockabilly.hu-ra.