Ricky and the Drunken Sailors // Bor7végék

Rockabilly, főnév, stílus, minden..
A szó ötvöző a rock és a ’hillbilly’, azaz ’vidéki’ szavakat, mely a műfaj sajátos hangszereire utal. Klasszikus eleme a nagybőgő, amin kézzel, vonó nélkül játszanak, ez adja a zene húzását, lelkét, alapját.

Zakatoló ritmus, erő, dinamika, és dallamosan izgalmas hangszeres szólók, show szerű előadásmód, cirkuszi akrobatákat idéző színpadi mozgás. Ez az igazán zseniális recept.
A zenekar garantáltan biztosítja a felejthetetlen szórakozást és az emlékezetes zenei élményt, amit a meghívások óriási száma is híven tükröz. 120, azaz százhúsz koncert évente elég nagy szám ahhoz, hogy a banda kivívja magának a legtöbbet foglalkoztatott hazai rockabilly/rock’n’roll zenekar nevet.

Az igazi kitörést az oldies zenei szubkultúrát képviselő zenekarok közül a 2018-as X Faktor hozta meg, ahol sok-sok előválogató után egyetlen zenekarként a közel 4000 versenyző közül a második „Élő show” után, hatodik helyen végzett a formáció.
Műsoruk szerves részét azóta is a 90-es évek hazai retro slágerek rockabilly átdolgozásai alkotják a közönség legnagyobb örömére.
2019-ben talán a project legsikeresebb éve volt.

Az év elejét egy őrült Brazil turnéval kezdték, ahol soha nem tapasztalt sikert könyvelhettek el maguknak abban a 26 napban, mikor 12 Brazil városban 14 koncertet adtak, utazva ezért több mint 7000 kilométert. Még a világhírű Pschyco Carneválon is hatalmas sikert arattak.
Május végén meghívást, majd pedig újabb visszahívást kaptak Toronto, Kanadába a Hungaro Festre.

Csak ebben az évben koncerteztek Ausztriában, Németországban, Szlovéniában, Szerbiában, Romániában, Cypruson és természetesen számtalan hazai városban, fesztiválon, és egyéb családi vagy kulturális rendezvényen.

Tagok:
Tom White – Ének, Harmonika
Schiffler Patrik (Ricky) – Ének, Gitár
Kéri Kolos – Nagybőgő
Buzsik Tamás – Dob

A buli FB oldala >>