Hamarosan következő bulik

2014-ben, a Rock and Roll születésének 60. évfordulója kapcsán a műfajt fanatikus szerető énekesnek eszébe jutott, hogy összeállít egy olyan műsort, amelyben az összes halhatatlan ikon, legalább egy dal erejéig felidéződik.

Az ötlet már megvolt, a következő lépés a zenésztársak kiválasztása volt. A két varázsszó – Rock és a Roll – kimondása elég volt ahhoz, hogy egy generációval fiatalabb remek muzsikusok – akik más zenei stílust játszottak addig – azonnal igen mondjanak az ötlet megvalósítására. Volt olyan előadó, akinek a nevét nem ismerték a srácok, de amint meghallották a dalt (Hello Mary Lou), rögtön olyan szívvel nyúltak hozzá, mintha már a bölcsőben is ezt hallgatták volna.

A zenekar névválasztása – sok sikertelen próbálkozás után – a legendás dalokban előforduló leggyakoribb két szó összepárosításával oldódott meg: ez a kettő a SHAKE és a ROLL.

A terveket tett követte és egy műsorban szerepel náluk: Elvis, Buddy, Chuck (nem a Norris), Roy, Bill, Little, Jerry (Tom nélkül), Carl, Ricky, Fats, PaulJohnGeorgeRingo. Ja és Miki, Laci és Levi is.

Egy Pest környéki településen hagyományt teremtve a Shake and Roll Rock and Roll Party-k a leglátogatottabb események lettek a környéken. Heavy metál rajongók is ott rockyznak, és már tudják, hogy az ő zenéjük is ebből a stílusból ered.

A zenekar több RockyMonday rendezvényen is fellépett már.

A zenekar tagjai:

Gálos István – ének
Bognár Attila – billentyű
Ferenc Dávid – basszusgitár
Balog Dániel – gitár
Szolnoki Barna – dob
Kádár Tamás – herfli