Hamarosan következő bulik

A zenekar 2005-ben Budapesten alakult korábban más formációkban zenélő fiatal zenészekből azzal a céllal, hogy népszerűsítse a rock’n’roll autentikus, az 1950-es évek második felében az Egyesült Államokban virágzó válfaját, ezen belül is leginkább Jerry Lee Lewis szilaj, zongoraalapú zenéjét. A „Gyilkos” egy 1998-as budapesti Jerry Lee Lewis – Little Richard – Chuck Berry koncerten tett a tagokra olyan benyomást, amely a következő hét év folyamán megérlelte az elhatározást egy rock’n’roll zenekar létrehozására.

A zenekar repertoárján a névadó által előadott zenék széles skálája (rock’n’roll, boogie woogie, rhythm and blues, country) mellett legnagyobb pályatársai, elsősorban Ray Charles, Chuck Berry, Little Richard, Buddy Holly és Elvis Presley által lemezre vett számok is szerepelnek. Az előadásmódra jellemzőek a hallgatóság reakcióiból és a zenészek fejlett zenei kommunikációjából adódó improvizatív szakaszok, valamint a közönség megtáncoltatására, ’50-es éveket idéző féktelen hangulatának elérésére irányuló zenei megoldások és látványelemek, elsősorban a zongora Jerry Lee Lewis által bevezetett, sokoldalú felhasználása révén. Az eszköztárnak része az egy kézzel, sőt lábbal történő játék, a zongorán való tánc, sőt bizonyos körülmények között az (ilyenkor természetesen preparált) hangszer meggyújtása is.

Az alapvető hangzásért felelős zongora, gitár, bőgő és dob mellé a produkció színesítésére gyakran csatlakoznak kiegészítő hangszerek, így leggyakrabban trombita, időnként szájharmonika, orgona, szaxofon, vagy a műfajra kevésbé jellemző, de izgalmas hangzást eredményező fuvola, hegedű, sőt cimbalom.

A zenekar rendszeres koncertjeit a budapesti Amigo bárban tartja, ahol ilyenkor 3-4 órás táncmulatságokra kerül sor. Rendszeres fellépője a magyarországi rockabilly és rock’n’roll fesztiváloknak (Wild Cat Night, Hatvan: 2006, 2008; Rockabilly Hayride, Székesfehérvár: 2006, 2007, 2009), az ACCH által rendezett amerikai autóstalálkozóknak (2006, 2007, 2008, 2009), valamint többször megjelent már egyéb, nem tematikus fesztiválokon is, köztük a „Nyár a Lánchídon” nevű rendezvényen (2007, 2008), vagy a szolnoki utcazene-fesztiválon (2006). Emellett gyakori szereplője motoros találkozóknak, egyetemi és céges buliknak.

Jerry Lee Lewis 75. és a zenekar 5. születésnapja alkalmából 2010 októberében a Jerry Lee’s Rock&Roll Service tagjai elkészítették első lemezüket First Man Sitting címmel. A korong a Killer 2006-os, Last Man Standing című albumának sajátos hazai változata lévén a zenekar minden számban együtt muzsikál egy-egy barátjával, a magyar rock’n’roll és rockabilly kiválóságaival.

Jerry Lee Bence – Zongora
Dani (Mekkartni) – Gitár
K.CS. Csabi – Bőgő-Basszusgitár
Kalacsapo (Mark) – Dob
Erdős Olivér – zongoraszerviz