Boys From the Cellar

A trió históriája
Talán a gyökerek 1991 környékére Ferkóra egy vidéki gyerekre vezethető vissza, aki a szabadidejét a Ráday Klubban töltötte koncertek és sörök közepette. Ez volt az ahol a rock & roll és a rockabilly rabul ejtette. Majd lassacskán elkezdett gitározni autodidakta módon.
1991 környékén Joszti még a budaörsi általános iskola padjait koptatta, de két évre rá már a koncerteken vedelte a sört. Rengeteg hardcore, punk buli után önszorgalomból elkezdett dobolgatni. 1997-ben megvette élete első dobfelszerelését.
1997-ig kellett várni arra, hogy a két gitármágus egymásra találjon. Ferkó melóhelyére egy érdi srácot vettek fel, aki basszusgitározott. Egy ismerős által be is lettek mutatva egymásnak. Marci ekkor már játszott egy bandában, a rockabillytõl nagyon távol eső “vendéglátó-ipari” lakodalmast nyomtak. Ferkó elszánt volt és az sem riasztotta vissza, hogy Marci blues beállítottságú volt (ami a mai napig megmaradt), és tömte különböző rockabilly cd-kel. Telt-múlt az idõ szép lassan Marcit meg is fertőzte. Ferkó ebben az idõben Budapesten lakott, a lakás fás kamrájában próbálgattak. Egy szakadt Reflex és egy 50W-os Regent bõgõ erősítő n zenélgettek. A két tag szép lassan összeszokott, hol játszottak, hol nem de “inkább bohóckodás volt”.
Aztán 2002-ben ráeszméltek, hogy kéne egy dobos. Vettek közösen egy dobcuccot annak tudatában, hogy majd valakit odaültetnek, és minden megy, mint a karikacsapás. Sajna nem így történt, ezáltal ismét kettesben maradtak.
2003 szeptemberében megáldotta őket az ég egy dobossal. Ez úgy történt, hogy Ferkó kedvese említette, hogy a kollégájának a fia dobol. A két figura már egy ideje ismerte egymást látásból (4 utcára laktak egymástól), de egyikük sem tudta, hogy a másik zenél. Egy vasárnap délelőtt szembe találkoztak, Ferkó egyből a tárgyra térve megkérdezte, hogy nincs-e kedve egy rockabilly bandába játszani. Az arcnak már több mint egy éve nem volt zenekara (előtte egy funky formációban próbálkozott). Egy kis félelemmel, de igent mondott. Joszti már aznap betette a Bill Haley bakelitet, hogy a dobtémákat belője.
Már az első közös próbán úgy belelkesült a banda, hogy két hétre rá már az elsõ fellépést is sikerült megszervezniük a budaörsi művházban. Komoly 10-11 nótát adtak elő , ami az előzményekhez képest jól sikerült.
2005-ben jelent meg saját kiadásban az első korong,ami csak saját számokat tartalmaz.
2010 a zenekar feloszlik,2013 újjáalakul egy taggal bővülve.

A zenekar tagjai
Ferkó- gitár/ének
Marci- nagybőgő/vokál
Ádi- akusztikgitár/szájharmónika
Joszti- dob


Ati EDGE and the Shadowbirds

Vad rockabilly és őrült garage rock and roll némi old school psychobillyvel fűszerezve. Az “Ati EDGE and the Shadowbirds” a THE SILVER SHINE zenekar gitáros/énekesének, a legendás amerikai gitárgyártó cég, a GRETSCH Guitars endorserének szóló projectje. Egy ügyes és csinos lány tépi a nagybőgő húrjait akit Krista Kat-nek hívnak és egy régi, jó haver Tommy Fox üti a bőröket. A trió új albuma “Old Cars, Tattoos, Bad Girls And Wild Guitars” címmel jelent meg 2015-ben az angolok első számú rockabilly kiadója, a Rhythm Bomb Records gondozásában. A banda számos alkalommal turnézott Európában a 2007-es alakulás óta és játszottak néhány számos nagyobb nemzetközi fesztiválon is pl. Spanyolországban a Psychobilly Meetingen, Kijevben az Ukrabilly Bangen, vagy Potsdamban a Psychomania Fesztiválon.

A zenekar tagjai
Ati EDGE – guitar/vocal
Krista Kat – upright bass
Tommy Fox – drums


Feckin Rawkin

Feckin Rawkin it´s a brasilian/hungarian Duo playing Rockabilly, Hillbilly, Punk, country in acoustic way, with double bass and acoustic guitar.

Alliss Big Bull – Double Bass/voice
Kárövendö Ernö – Guitar/voice


Memphis Moon ’55

Egri Péter ( MYSTERY GANG) 2017 nyarán alakult cover bandje, az ötvenes évek autentikus rockabilly dalait, eredeti rockabilly előadóit népszerűsíti. Ezen dalokkal, és előadókkal indult Amerikából a mai popkultúra őse, gyökere.
A felállás is korhű, nagybőgő, akusztikus gitár, szólógitár. Ez a hangzás az 1957 előtti, dob nélküli időket jellemzi. A ritmust a bőgő és az akusztikus gitár játéka adja meg. Így volt ez a korai Elvis Presleynél, Johhny Cashnél, korai Johnny Burnettenél…
Így ment ez Memphisben annak idején, hiszen mondhatni a Memphis Moon ‘ 55 együttes 1955-ben alakult, Memphisben, teliholdkor…
Tagok:
Egri Péter ( MYSTERY GANG)
Bognár Balázs
Allisson Guimaraes Santos


Sonny and his Wild Cows

Long Tall Sonny (Sopron, 1983), azaz Mr. Rhythm-and-blues Európa legfigyelemreméltóbb autentikus rhythm-and-blues énekese, gitárosa, aki a műfaj eredeti, 40-es, 50-es évekbeli formáját népszerűsíti.
1998 óta játszik színpadon, eleinte egyedül lépett föl, akusztikus country-blues műsorral, majd számtalan formációval dolgozott együtt, rendszeresen többek között a Blue S. Trio-val, Big Fat Chubby-val (az évek során Sonny az ország szinte összes blues-zenészével koncertezett együtt, Fekete Jenőtől Pribojszki Mátyáson át Little G. Weevil-ig, ahogy rock-a-billy bandákkal is fellépett, pl. Mystery Gang, Rockin’ RockCats).
Közben 2000-től négy éven keresztül Charming Marty szájharmonikással adtak nagysikerű koncerteket, utóbbival már inkább rhythm-and-blues-t nyomtak, elektromos hangszerekkel, és ez a duo határozta meg Sonny útját az elkövetkező években. 2002-ben jelent meg első demo jellegű lemeze Wild Cow Moan címmel, vendégzenészekkel, köztük Gál Csaba Boogie-val. Szerepelt Gothár Péter Magyar Szépség című filmjében, ahol Lovasi Andrást kísérte basszusgitáron.
Még ugyanebben az évben alakult saját zenekara Sonny and his Wild Cows néven, szintén Charming Marty-val, valamint Vince Huber gitárossal és Buddy Benkey nagybőgőssel. A banda autentikus rhythm-and-blues-t játszott, egy kis rock-a-billy-s beütéssel, egyedi módon és iszonyú lendülettel.
2004-ben csatlakozott a Szabó Tamás által nagy sikerrel vezetett Spo-Dee-O-Dee zenekarhoz, ami viszont ezután közel egy évvel végleg feloszlott. Ebben az időben kapott meghívást Big Fat Chubby triojába, a Pawn Shop Boys-ba, amely jelenleg is működik.
Mindeközben és azóta is Sonny töretlenül dolgozik saját zenekarával, ami ugyan átesett néhány tagcserén (jelenlegi felállás: K. C. Brown – szájharmonika, Crazy Benny – zongora, Gordon Taylor – nagybőgő, Little Tommy – dob), de a kezdeti lendület nem hagyott alább, sőt! Egyre szélesebb körben válnak ismertté, mint igazi eredeti rhythm-and-blues zenét játszó csapat, és akik szinte mindenféle zenei stílusban otthonosan mozognak, ami a 40-es, 50-es évek Amerikájának csodálatos zenei kavalkádjában létezett: blues, rhythm-and-blues, rock and roll, rock-a-billy, country-and-western, és folytathatnánk.
2008-ban végre megjelent Sonny and his Wild Cows első lemeze Mr. Rhythm-and-Blues címmel. És már dolgoznak a következő albumon.


A Nyughatatlan

A 2010-ben alakult Nyughatatlan zenekar a Johnny Cash életéről készült játékfilmről kapta a nevét. A műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock’n’roll szeretete. Eddig három lemezt adtak ki, a 2016-os Földobom idén aranylemez lett. A zenéjükben keverednek az autentikus rockabilly elemek a saját zenei világukkal, amit a zenekar Alter Country-ra keresztelt.

A zenekar tagjai
Kovács Kornél- ének, gitár
Csató Dóra – ének, gitár
Boda Nóra – hegedű
Petrovits Attila – nagybőgő
Bartus Zoltán – dob


The Hot Road Band

Miskolcon még soha senki nem játszott rockabillyit.
Egészen 2006-ig. Ekkor alakult meg Timár Krisztián (gitár, ének) vezetésével a Hot Road Rockabilly Band a közönség és a szakma nem kis meglepetésére.
A zenekar tagjai:
Tóth Marcsi – ének (civilben zongorista, zongoratanár)
Siklósi Tamás – dob (civilben fuvolaművész)
Blaskovics Bence – nagybőgő (civilben csellista)
Nem volt egyszerű dolga a zenekarnak.
Ennek a műfajnak nem volt múltja ebben a régióban, így össze kellett társítani a rockabillyt más zenei stílusokkal is.
Ebből alakult ki a Hot Road Band sajátos műsora, mely a régmúlt rockabilly slágerei mellett egyedi átdolgozásokkal és saját dalaival kivívta a közönség és a szakma elismerését.
Mára Miskolc egyik legismertebb zenekara lett, városi rendezvényeken, klubokban, bálokon, motoros és autós találkozókon, fesztiválokon játszik a csapat.
És hogy milyen a miskolci rockabilly?
A legjobb, ha meghallgatod!