Redneck Roadkill

A zenekar 2013 november 4.-én alakult. A szándék egyszerű: a country zene és az USA-beli, leginkább a déli államokra jellemző kultúra bemutatása és terjesztése Európában!
Sajnos ez a zenei műfaj kis mértékben jut el hozzánk napjainkban, ezért nem igazán tudják az emberek, mennyire fogyasztható és populáris a country zene a tengerentúlon. Ezen helyzeten próbálunk kicsit javítani.

A koncepció azért nem ennyire egyszerű! A country zene mára már nagyon is kinőtte a „tábortüzes-feeling”-et, éppen ezért profi zenészeket kellett összehozni ehhez a projekthez. Az alap csapat, annak a The Rollin’ Dice zenekarnak három tagja, akik rockabilly zenekarként, nem csekély sikereket tudhatnak maguk mögött (hazánkban és Európában egyaránt): Chris (Timár Krisztián), aki felsorolhatatlan helyen bizonyította gitár-profizmusát, Alfie (Gyebnár Tamás), ki szintén megjárt pár bandát a dobverőivel és Vik Flames (Füle Viktor), ki majd 20 éve nagybőgősként, zene és dalszövegíróként működik közre a magyar rockabilly és psychobilly palettán (most gitár-banjo-ra és akusztikus-gitárra váltva) álmodta meg a jelen felállást.

Ehhez a recepthez hozzáadva – Big Fat Chubby (Besenyei Csaba), az évtizedek óta a zenei szakmában tevékenykedő blues/country énekes-szájharmonikás és Garcia (Cser László) a szintén jó ideje a basszusgitár húrjait koptató fenegyereket – úgy tűnik összeállt a csapat.

A szakmai hozzáértés adott, de egy igazán jó produkcióhoz kell valami plusz. A zenekar ezt a REDNECK kultúra (ha lehet így nevezni) bemutatásával, rengeteg humorral szándékozik megoldani. Biztosan ismerős az a kép, amikor az USA déli államaiban a „vidéki-tahó” kantáros farmerben, rettenetes akcentussal ül a teraszon a hintaszékben egy banjo-val és várja a szomszédot, hogy az pickup-al hozza a véletlenül elütött szarvast, hogy sok sörrel felfegyverkezve végre grillezhessenek egy nagyot!

Ezt a képet mutatja be a zenekar humoros oldala… de hogy változatosabb legyen a produkció, emellett megkapja a hallgató/néző a klasszikus, cowboycsizmás/kalapos, nagyon kreatív és igényes country zenét is, amit kamionosok, motorosok, fiatalok, idősek…lényegében amit a fél Egyesült Államok hallgat a mai napon is!
…és ha ez még nem lenne elég, a zenekar megpróbálkozik, ismert, teljesen más műfajból hozott dalok country-vá konvertálásával is.

A zenekar tagjai:

Big Fat Chubby – vocal, harp
Vik Flames – banjo, guitar, back-vocal
Chris – guitar
Garcia – bass
Alfie – drums


Dynamite Dudes

Szűzkönnyfakasztó, majdnem akusztikus Rockabilly-Country-Punk trió, egy nagybőgő vadnyugati gőzmozdonyokat megszégyenítő zakatolására alapozva.

Az együttest Mitch ‘Fröccsös’ Farty nagybőgős alapította Teddy ‘Medve’ Harpo gitáros-herflissel 1972-ben, egy alaszkai olajfúrótorony búcsúbuliján, ahol Teddy egészen véletlenül leöntötte egy üveg whiskey-vel Mitchet, amivel láncreakció szerűen robbantott ki egy hányásig tartó illegális boxmérkőzést az olajfúrótorony szakképzett személyzete, és a takarító csoport főmunkatársai között. Az eset vége két hónap letöltendő, fél év felfüggesztett, és a Dynamite Dudes megalapulása lett.

Szabadulásuk után eleinte Kubában próbálták a helyi őslakók népzenéjét gregorián kórusművekkel vegyíteni, de az ötletüket sajnos egy híres Svéd producer ellopta, és megalapította az ABBA együttest. Mitch-ék ezután a feldolgozhatatlan trauma után Magyarországra költöztek, és Szentesen egy eldugott tanyán szándékozták a túlvilágra inni magukat, amikor egy csodás véletlen folytán a helyi közösségi házban megismerkedtek Coppercock ‘Tin soldier’ Gabó gitárossal, aki akkor éppen a környék maradványelhelyezési-mérnöke volt (sírásó). Gabó, a holtak társaságának végtelen spiritualitásában eltöltött húsz év kegyetlen és megsemmisítő ürességét volt képes, a gitár síró húrjaiba sugározni, aminek hatására a zenekar az elmúlás monotóniáját jobban kifejező rockabilly műfaj irányába fordult, a kubai népzene zsákutcája helyett.

A trió azóta is töretlen sikerrel, és mindenféle fizikai kontaktus nélkül készteti extatikus vetkőzésre a közönség szebb, és kevésbé dekoratív női tagjait, hipnotikus, falakat romboló lüktetésű, de mindenképpen tradicionális alapokon nyugvó muzsikájukkal. Jövőre már szervezik világkörüli turnéjukat, amelynek keretében Európa összes apácazárdáját tervezik a fejük tetejére állítani. A srácok úgy gondolják, hogy ez lesz a legnagyobb durranás Luther Márton és a gumióvszer feltalálása óta.