Így telik a Lakeside Weekend – 4. rész

Tegnap elkezdődött a 25. Lakeside utolsó napja. A reggel már többeknél a csomagolás és az indulást jelentette, de azért bőven maradtak még olyanok, akik kiélvezték a fesztivál utolsó pillanatait is.

Az igazi rajonfók természetesen ma sem maradtak zene nélkül. A vízparti színpad adott lehetőséget 4 “Lakeside szűz” zenekarnak arra, hogy bemutassa a legjobb tudását.

Kezdésként a Brillantin villantotta meg brilliáns tudását. Nagyon jó zenéket játszottak, aminek eredménye a táncparketten résztvevők számának arányos növekedése volt. 🙂 Kifejezetten jól sikerült elindítani a délutáni koncerteket.

Folytatásként a Matchboys zenekar lépett fel, akik Karcagról és Tiszafüredről utaztak ide. Nem lehet okunk panaszra, ők is elképesztő számokat játszottak.

Amikor véget ért az egy óra, a mellettem ülő hölgy, szomorúan konstatálta, hogy letelt az idő.
“Ennyi volt? Nekem ők tetszettek a legjobban!” – adott hangot őszinte véleményének.

Kis átállás és már újabb csoda zenekar foglalta el a kis színpadot. Szerintem az ország egyetlen 3 fiatal és csinos hölgyekből álló rock and roll zenekara a Mon Cherries, kellően felfűtötte a hangulatot. Szeretni valóak, kedvesek és hihetetlen tehetségesek. A megjelenésükkel csak fokozták a hangulatot, ami ekkora már amúgy is a tetőfokán volt.

És az este utolsó zenekara, a fiatal fiúkból álló Drockstore. Vagányak és őrült tehetségesek ők is. Legyen szó magyar rock and roll zenéről vagy külföldiről, ők mindegyiket profin eljátszották.

Az este folytatását már a fantáziátokra bízzuk, vagy az emlékeitekre, akik ott voltak.

Hálásan köszönjük a Lakeside Weekend szervezőinek a lehetőséget a megjelenésre és a részvételre is. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát. Külön öröm volt számunkra, hogy mennyire sokan jöttek el, jelezvén, hogy ez a kultúra még mindig nagyon fontos itthon is!
Gratulálunk a 25 évhez és újabb 25 évet kívánunk!

Hogy van-e létjogosultásga a Lakeside-nak? Ez 25 év távlatából nem is lehet kérdés!

Robi




Hozzászólások