Három napra Egerbe költözik a Rock and roll színe-java

Többek közt az a jó ebben a műfajban, hogy az országban szinte bárhol is rendezel rock and roll bulit vagy fesztivált, az ezer százalék, hogy rengeteg érdeklődőnek a tekintetét fogja odavonzani. Valahogy ez a műfaj és ez a kultúra mindig fel tudja hívni magára a figyelmet, főleg, úgy ha egy elegáns és exkluzív környezetbe helyezed a rendezvényt.

Hasonló megfontolásból szervezi meg immár 4. alkalommal Réz Zoltán és kedves párja az egri “elegáns” rock and roll hétvégét a Hotel Eger Park csúcsszuper, 4 csillagos szállodájában. Évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy összekötik a kellemest a hasznossal. És mi lehet annál kellemesebb és hasznosabb, mint hogy a jacuzziból kiszállva egyenesen egy igazi rock and roll buliba csöppen az ember. (Persze előtte felmész a szobába átöltözni. Frottír törölközőben, valljuk be, viccesen néznél ki a jampik között.)

Mire számíthatsz ezen a hétvégén?

Három napon keresztül hazai és külföldi rock and roll és rockabilly zenekarok adnak jobbnál jobb koncertet.

Belecsöppenve a buliba úgy érezheted magad, mintha visszarepültél volna jó pár évtizeddel korábbra és együtt táncolhatsz a legvagányabb és legjobb jampis arcokkal.

De persze nem csak zenéből áll a program. Megtekinthetsz jó pár öregebb vasat, amit kifejezetten erre a pár napra gurítanak oda az autótulajdonosok. Fotózkodhatsz ezekkel, és ha szerencséd van, akkor meghallgathatod, amikor beröffentik a pacikat. Vásárolhatsz ajándéktárgyakat, kiegészítőket, ruhákat, és hogy még inkább átérezhesd a rock and roll életérzést, egy fodrászhoz is beülhetsz.

Milyen lesz a helyszín?

Kétségtelen tény, hogy a szálloda önmagába is megéri a pénzét. De miért ne köthetnéd össze a pihenésed egy fergeteges bulival? A Hotel Eger Park kétségtelenül rászolgált arra a 4 csillagra, ami büszkén virít a bejárat fölött.

Exkluzív környezet, professzionális wellness szolgáltatás, barokk típusú szobák és minden igényt kielégítő svédasztal. Mindezekhez társul egy olyan koncert helyszín, amitől eláll az ember lélegzete.

Két rock and roll koncert között javaslom, nézz körbe a szállodában, hidd el, megéri.

Idén a rock and roll fesztivál szezon Egerbe kezdődik május 4-én. Ha szereted a rock and rollt, akkor tuti ott leszel. Ha még nem voltál ilyen helyen, akkor érdemes elmenni, hogy megtapasztald a R&R hangulatot. És hol máshol kezdhetnéd el, mint Egerben.

Az eseményt ide kattintva találod
Jelentkezni pedig itt tudsz