Elvis, Elvis, Elvis – a Király velünk van 2018-ban is

Nem rég ünnepelte a világ Elvis Presley születésének 83. évfordulóját. Szombaton a Magyar Elvis klub is megrendezte a szokásos januári rendezvényét az Akvárium klubban. Mi pedig összeszedtük, hogy milyen rendezvény lesz, ami így vagy úgy, de a Királynak állít emléket 2018-ban.

Január 21-én mutatják be az Amerikai Legenda című zenés játékot a Turay Ida Sínházban.
Elvis Presley életéről készülő zenés darabban felcsendülnek régebbi slágerek, megtudhatunk néhány titkot az életéről. A darabot Boros Zoltán rendezi. Elvis szerepében FRECH ZOLTÁN , míg Priscilla Presley szerepében SZILVÁSI JUDIT lesz látható.
A jegy itt érhető el.

Május 26-án Elvis The Musical Budapesten.
Erről a darabról már írtunk egyszer itt. És akkor is megemlítettük, hogy
“Készült már néhány szenzációs musical a zenetörténet meghatározó alakjairól, de kevés olyan emlékezetes, mint ez produkció, amely a 20. század legnagyobb R’n’R ikonjának születését és bukását mutatja be egy szenvedélyes előadás keretében”

Június 6-án Elvis, the Wonder of you a Papp László Arénában.
Ez a produkció is minden képzeletet felülmúlóan elképesztő lesz. Itt lesz Elvis felesége, Priscilla is. Megelevenednek a Király legszebb dalai, és káprázatos színpadképpel és gyönyörű dalokkal tölthetünk el egy estét Elvis társaságában.
Ha még nem vettél esetleg jegyet, itt megteheted.