Valóban létezik Punk-Rockabilly ellentét?

A hétvégén kitettünk egy képet, aminek a felirata a következő volt: Rockabilly, where punks go to retire. Magyar fordításban pedig valahogy így hangzana: Rockabilly, ahol a punkok visszavonulnak.
Kisebb ellenérzést váltott ki az emberekben így megpróbáltunk egy kicsit utána járni a dolgoknak. Nem célunk igazságot tenni, csupán minket is érdekelt a téma, így kicsit megkapargattuk a múlt felszínét.

Vajon mennyire van kapcsolat a rockabilly és punk zene között?

Kis internetes keresgélés után én is megdöbbentem tapasztaltam, hogy mekkora nagy ellentét van különböző fórumokon azon, hogy a rockabilly hatást gyakorolt-e a punk korszakra vagy nem? Olvastam olyan fórumozó állás pontját, aki következetesen állította, hogy a rockabilly nélkül nem lenne punk és persze fordítva is.

Első dolgom az volt, hogy megnéztem a Wikipédiát és elolvastam, hogy ott mit írnak erről a kapcsolatról.

“Megállapítható, hogy más műfajok, mint például a reggae, a funk vagy a rockabilly is hatást gyakoroltak a korai punk rockra.” – Wikipédia

Ettől nem lettünk okosabbak, de ők is látnak valamiféle zenei összefonódást. Ugyanezen az oldalon megemlítik Gene Vincent-et és Eddie Cochran-t, mint az 50-es évek lázadóit, akik a viselkedésmintáikkal alapot adtak a korai punkoknak.

Tovább keresgetvén az internet bugyraiban rá leltem egy 2011-es Punk vs. Rockabilly koncertre és annak az egyik interjújára, ahol több érdekes mondat is elhangzik a zenekarok szájából, mikor az ellentétekről kérdezik őket.

“Úgy gondolom, sok párhuzam létezik a punk és a rockabilly között, ugyanúgy, mint ha ugyanazt az ötletet kétféle módon értelmeznénk.” – JD

“A valódi győztesek a zenei rajongók. Ráadásul semmi sem fojt meg többet, mint a puristák. (itt azokat a zenekarokat érti, akik csak tisztán egy műfajt játszanak – a szerk.) Néhány évtizedet eltávolodtunk mindkét zenei mozgalom eredetétől. Tehát mindannyiunkat elcsábítja, mutáns utódokat hozunk létre. Lehet, hogy egy kicsit szórakoztunk vele.” – DE

Felkutattam olyan zenekarokat, akik az elmúlt években olyan dalokkal jöttek ki, amiben a punk és a rockabilly dallamai is felcsendülnek. Kifejezetten ilyen zenekar a ‘The Yawpers’, akik punk rockabilly triónak hívják magukat, jelentsen ez bármit is. Itt van tőlük az egyik számuk.

Aztán egy másik, igen fura zenekar, akik itthon is adtak koncertet az idén. Ők a The Goddamn Gallows.

És még lehetne sorolni.

A konklúzió, hogy minél inkább beleássa magát az ember annál inkább nem ért semmit. Ma már nem él olyan erősen ez a fajta ellentét, feltéve ha ez bármikor is élt volna. Mindenki játszik mindent, keverik a stílusokat és próbálnak belőle valami újat és hangzatosat kihozni, ami nem feltétlenül baj.