7 éve porondon a Nyughatatlan.

Nem rég új klipet forgatott a Nyughatatlan, novemberben folytatják az NKA által támogatott német-olasz- cseh-szlovák turnéjukat, és nem elég hogy bearanyozódott a Földobom című nagylemezük, máris készül a negyedik albumuk. Ezekről, és a zenekar belső dolgait érintő kérdésekről beszélgettünk Kovács Kornéllal.

– Honnan jött az ötlet, hogy zenekart alapíts és miért pont Johnny Cash köré építetted azt?

1994-ben jött az ötlet először, hogy zenekart alapítsak. A rock mellett más műfajok is érdekeltek, ilyen volt a country is, de Johnny Cash a 2006-os Nyughatatlan filmmel egy időben költözött be az életembe. 2010-ben alakítottam egy triót ami Johnny Cash dalaira épült, majd születtek a saját dalok, egyre nagyobb színpadokon léptünk fel, így a zenekar is elkezdett bővülni.

– Mit jelent az Alter Country?

A saját dalaink country-s és rockabilly-s lüktetésűek, de a harmóniamenetek a mai pop-rock és beatzenék felé hajlik. Így a country zenének egy alternatív formája az, amit mi játszunk.

cof

cof


– Hogyan alakultak a tagváltások? Ki van legrégebb óta a zenekarban?

Trióként kezdtük, aztán 2012-ben kibővültünk vokalistákkal, majd sokáig kísérleteztünk szájharmonikásokkal, zongoristákkal, végül a hegedű maradt. Az alakulásnál nem volt állandó csapat, beugrósok, és vendégzenészek voltak. Szerveztem a koncerteket függetlenül attól, hogy ki hogyan ért rá. Debrecenben és Budapesten is volt egy teljes zenekarom. Aztán pár évre kialakult egy állandó csapat, Debrecen volt a bázis, de a nagybőgős Pécsre költözött, a dobos külföldön próbált szerencsét. 2015 óta van saját buszunk, azóta Budapest a bázis. A ritmusszekció (Bartus Zoli, és Petrovits Attila) 2-3 éve már fix, de ritkán előfordulnak helyettesítések. Arany Csató Dóra 2012-ben csatlakozott a zenekarhoz, de most szünetet tart, mert kisbabája született. Az ő hiányát nehéz pótolni, de van egy nagyon tehetséges mezőkövesdi gitáros lány (Hajdu Bianka) a csapatban, aki gyönyörűen énekel, és gitározik. Legtöbbször 5-en állunk színpadra, a fiúk, egy énekes lány, egy hegedűs lány, és én.
04
– Több klipet forgattatok, gyűlnek a saját dalok, lemezeket adtok ki, interjúk készülnek veletek, és külföldön is koncerteztek. Te magad menedzseled a zenekart?

Azért van több klipünk, mert van egy videós vállalkozásom, aminek segítségével rengeteg idő- és kevés anyagi befektetéssel tudom ezeket gyártani.

Évente legalább két klipet szoktunk felvenni, és a dalszerzéstől függően 1,5 évente egy lemezre való anyag is összejön. A külföldi koncertjeinket eleinte én finanszíroztam, eléggé zsebbenyúlósak voltak, most viszont az NKA támogatta a német-olasz- cseh-szlovák turnénkat.

– Mik a távolabbi célok? Mi a zenekar nagy álma?

Szeretném a zenekar 10 éves születésnapját egy aktív zenekarként megélni, és egy nagy közönség előtt megünnepelni.

– A harmadik lemezetek idén aranylemez lett. Mikor jön ki a legújabb lemez?

2018 tavaszán fog kijönni az új lemez. 5 magyar dal már elkészült, valamint 3 angol nyelvű dal és két magyar nyelvű dal pedig félig már kész van.

– Hogyan látod a hazai rockabilly zenekarok helyzetét?

Úgy hallom a rockabilly, mint műfaj egyre népszerűbb. Tehát a nyári rendezvényekre szívesen választanak rockabilly zenekart a szervezők, ami azért jó, mert néhány nyári fellépéssel életben lehet tartani egy bandát. Folyamatosak az NKA támogatások, ami nagy segítség a már jól működő, de nem sztár zenekaroknak. De a kezdőket is támogatják.




Hozzászólások