Születésnapi interjú a Pedrofonnal

Talán a Pedrofon az egyik olyan rock and roll zenekar, akit nem kell bemutatni a nagyközönségnek. Hihetetlen energia árad belőlük a színpadon, mindig mosolyognak és szeretik, amit csinálnak. Holnap ünneplik a 15. születésnapjukat és ennek apropóján megkértem Pedrót, hogy beszélgessünk egy kicsit az elmúlt másfél évtizedről. Nagy interjú következik.

– Holnap lesz a szülinapi koncert, készültök valami nagyszabású bulival?

Eredetileg az volt a terv, hogy meghívom azokat a zenészeket, akikkel valaha együtt játszottunk, de ez a hely adottságai miatt is, meg szervezési nehézségekből adódóan sem tudott összejönni.

Nálunk a 15 év alatt 3 tagcsere volt, de sokan helyettesítettek és bizony néhány igazi sztárvendéget is kísértünk.

A koncertre a 3 régi tag közül kettő ígérte, hogy érkezni fog.

– Milyen volt az elmúlt 15 év?

A 3 tagcserével nyugodt volt, de ehhez az is kellett, hogy a tagoknak lehetősége volt és van más bandákban is játszani.

– Hogy tudtok ennyi koncertet adni?

Átlag 100 felkérés jön egy évben, a rekord 141 fellépés volt. Én megtanultam, hogy mindent el kell vállalni, a klubbulikat meg csinálni kell, mert anélkül nincs közönségünk.

Vannak ezenkívül őrült ötleteink, amik megvalósításra várnak, most például egy KFT dalt akarunk rock and roll vonalra átültetni. Ezt nem mindenki érti még, de jó lenne, ha összejönne.

– Nálatok milyen a munka elosztás? Mindent Te csinálsz?

Nálunk nincs ilyen diktatórikus rendszer, ha azt lett volna már az űrben járnánk, de hozzá kell tenni, hogy akkor nem is biztos, hogy ebben a formában együtt lennénk. Én intézem a 5S4Q6101telefonhívásokat, levelezéseket, a zongoristánk és a gitárosunk hangszerelni szokott, a basszusgitáros a szerződéseket írja. Ha egy kézben lenne a dolog, akkor talán már lenne például lemezünk.

– Igen ezt akartam is kérdezni, hogy miért nincs még lemezetek?

Kaptunk egy ajánlatot egy nagy lemezkiadótól, hogy ő kiadja a lemezt, ha rajta van az IFA megy a hegyen c. nóta. (ez a zenekar legismertebb dala, a népszerű videómegosztón 2 millió felett jár a nézettsége – a szerk.)
Csak erre nem kaptunk még autorizációs engedélyt, így nem adható ki sajnos.
De ha lesz egyszer lemezünk, akkor lehet, hogy IFA nélkül lesz.

– És mikor lesz?

Én pont erre a 15. szülinapra terveztem, de nem lehet heti 3-4 koncerttel stúdióba vonulni. Ha sikerül, akkor az úgy fog történni, hogy elkészül egy dal, felvesszük, jön még egy azt is és ezt addig csináljuk, amíg nem jön össze egy lemezre való.

– Nagyon sokat foglalkoztok a közönségetekkel. Biztosan hálásak is. Általában milyen a törzsközönségetek?

Az első 5 évben vegyes volt. Jött mindenki, más zenekar rajongói is, mert újdonságot hoztunk. Mi eredetileg swing zenekarnak indultunk, de rájöttünk, hogy ez másoknak jobban áll. Elkezdtünk csak rock and roll nótákat játszani és kialakult egy 90%-ban táncos közönség.
Jelenlegi közönségünk nagyjából fele 50-60 év körüli. Ez az örökifjú korosztály nagyon szeret a Pedrofon muzsikájára táncolni. Mi pont hozzájuk is szólunk. Olyan hihetetlen lelkesek, van aki úgy érkezik, hogy járni is nehezére esik, de végigtáncol 3 órát.

De a fiatalabb rajongóink is egyre többen vannak, sőt, igen sok gyerek is ellátogat a bulikra, tudják a szövegeket és kitűnően táncolnak.

Ezek a heti rendszerességű bulik nagyon bejöttek nektek?

Igen ezeket csak nyáron csináljuk. Én már nem hiszek a rendszeres hétköznapi bulikban, régen például csak kedden, szerdán, csütörtökön kluboztunk. Ahhoz, hogy egy buli létre tudjon jönni, rengeteg háttér munka kell, amit persze nem kell tudni, mert mi a közönség szeretetéért játszunk főleg, de azért akadnak nehéz tárgyalások.

– Ti azért egy nagyon komoly show műsort adtok, ami nem igen jellemző a zenekarokra. Nagyon sokat foglalkoztok a közönséggel.

Igen, ezt úgy kell elképzelni, hogy korábban amikor más zenekarban játszottam, akkor mindig a frontember mellett csináltam a show-t. Aztán amikor a Pedrofon megalakult, egy akkori tagunkról úgy gondoltam, hogy van olyan jó fej, hogy ő fog majd konferálni, aztán hamar rájöttem, hogy a hanglejtése épp ehhez nem a legmegfelelőbb (ezt be is mutatta és jót nevettem rajta, kár, hogy nem lehet írva visszaadni – a szerk.), aztán egy másik tag próbált a közönséghez szólni, de ő hosszú körmondatokba bocsátkozott időnként, az meg nem tesz jót egy táncos rendezvénynek. Ekkor mondtam, hogy nem is kell konferálni, csináljunk egyveleget mindenből. De ez rengeteg munka, így én konferáltam, de én is sokat beszéltem. De mára már összeállt azt hiszem. Sokszor egymás szavába vágunk, de igyekszünk frappáns és rövid bevezetőket mondani a dalok előtt.

– Mi a következő 15 év terve?

A zenekar folyamatosan alakul, változik, frissül, szóval teljesen kiszámíthatatlan. De az a terv, hogy minél tovább folytassuk ebben a felállásban. Azt hiszem egyedül maradtunk a “csak rock and roll-t játszunk” zenekarok közül.

Volt szerencsém élőben látni Jerry Lee Lewist, Chuck Berryt, Fats Domino-t, Little Richard-ot. Őrület, hogy ezek a zenészek mekkora energiával muzsikáltak 70-80 évesen is. Bill Haley bőgőse a nagybőgőn végig fekve játszott, Little Richard és Paul Anka energiabombaként koncerteztek. Szóval ebből azért lehet töltekezni. Lehet ránk is ez vár, hogy 50 év múlva is játszunk.

Köszönet az interjúért Pedronak!