“Amit csinálok az nem múzeum, nem a múltba való merengés” – Horváth Ede és álmai, luxus kivitelben

Horváth Edével való beszélgetés során azt éreztem, hogy ha rajta múlna egész nap mesélne. És én egész nap hallgatnám. Bár az interjú skypeon készült, de a lelkesedés ami a hangjából áradt engem is teljesen fellelkesített. Bár egy rádióstól talán elvárható.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod ezzel a műfajjal?

Rám a Hungária volt nagy hatással 1980-ban.
Akkoriban egy tv adó volt az országban és gyakran egy óra jelent meg a képernyőn és zenék szóltak alatta. Egy ilyen alkalommal a Hungária egyik száma szólt. Pár perccel később a kinti lévő óra atváltott a lemez boritójukra és akkor egy csapásra bele ivódott a lelkembe.
Aztán jött 1983, amikor is a Hungária Szegedre jött koncertet adni. Sikerült beülni és ami ott fogadott az teljeséggel felfoghatatlan. A show elemek, a háttér, a táncosok, a ruhák teljesen magával ragadott a látvány.

12920416_10153956909231061_8529966405380935589_n

És mi történt azután?

Minél inkább bele ástam magam a műfajba annál több infó jutott el hozzám.
Sikerült szert tennem Elvis Presley életrajzi könyvére. Elkezdtem posztereket gyűjteni.
Mivel Elvis gospel dalokban kezdett így én is elkezdtem ezután érdeklődni. Így ismerkedtem meg a templommal, vallással és hamarosan gospel zenész lettem egy zenekarban.

Ez egy szép történet. Innen hogyan jött a rádiózás?

A rádiót az öcsém és egy másik tulajdonos vezeti. Szerették volna jó és minőségi tartalommal megtölteni a rádiót így én jelentkeztem hogy szívesek csinálok egy saját műsort. Így született meg az Álom luxus kivitelben.
Csak online szólunk jelenleg. Sok mindennel foglalkozunk a műsorban. Megszólaltatunk olyan embereket akik valamilyen formában köthetőek a rock and rollhoz. De ez csak az én műsorom.

“A cél az, hogy a lángolást életben tarsuk. Amit kiszorít a mainstream annak mi teret adjunk.”

Vannak más típusú műsorok is?

Hogyne. Rengeteg. Például van természetgyógyászattal és pozitív gondolkodással foglalkozó műsor is. De van rock magazinunk, country műsorunk, sport, receptek és sok minden más, ami érdekli az embereket. Voltak kitelepüléseink is, mikor itt volt Szegeden az 1. BLues zenei fesztivál, akkor onnan élő adást csináltunk. Sokat tanultunk belőle.

“Vicces dolog, sokan megkérdezték tőlem, hogy keresztényként hogyan szerethetem az ördög zenéjét? Erre azt válaszoltam, hogy ÉLET-ÖRÖM van benne!”